A bársonypárna körforgása, avagy színfalak mögé rejtett nemi identitások

„A tragédia már csak ilyen, csupa borzalom,

mi mégis vacsorához ülünk”¹

A Nőies játékok című film Richard Eyre rendezése alatt 2004-ben látott napvilágot, mint amerikai-angol-német filmdráma. Időben a 18. század Angliájában járunk, és ez okozza a fő probléma súlyosságát is. Hiszen a törvény szerint férfiak játsszák a nők szerepeit is, és a nők nem léphetnek színpadra. Ebből a helyzetből indul ki a történelmi eseményekre alapozó film, melyben Edward Kynaston Anglia legkívánatosabb Desdemonájaként ismert, és a színpad császárnőjeként emlegetik. Valójában azonban identitásválságban küzdő férfi.

Richard Eyre már a film első egy percében megalapozza filmje komolyságát és valódiságát, mikor a feliratokban megemlíti történetének négy valós szereplőjét: Samuel Pepys², 17. századi naplóíró és politikus a filmben is fontos szerepet kap, hiszen mind Kynastont, mind Mariat szemmel tartja pályafutásuk során, és folyton jegyzeteket készít az áltanul játszott darabokról. Pepys körülutazta Angliát, és számos naplóbejegyzést készített, a filmben azonban inkább a kételkedő - kutató szerepet ölti magára. Másik fontos szereplője a filmnek II. Károly király (a filmben Charles/Charley), akinek rendeletei irányítják az angol színjátszást, és az ő támogatása szükséges a színházak működtetéséhez is, így aztán nagy befolyást gyakorol arra. Harmadik történelmileg is valós szereplő George Villies, Buckhingham hercege, aki egyszerre szerető és szeretőtartó, fontos szerepet tölt be főhősünk életében is. Legfontosabb valós szereplőnk azonban a Billy Crudup által játszott Edward Kynaston³. Kynaston (1640-1712) híres színésze volt Angliának, és legismertebb szerepeit pedig mind női alakban játszotta. A filmben azonban kissé elferdítik a színész karrierjének töréspontját. Életét taglaló irodalmakban ugyanis többször is olvashatjuk, hogy a hirtelen haragú Károly király azért tiltotta el a női szerepek játszásától, mert egy alkalommal borotválatlanul játszotta el a királynét.⁴

Ezek csak történelmi ismeretek, melyek talán jobb, mélyebb belátást biztosítanak a film nézőjének. Itt azonban nem állhatunk meg, hiszen a Nőies játékok (Stage Beauty) történelmi bemutatónál jóval többet mond, hisz megbolygatja a nemi identitás erős alapköveit, mely ebben a környezetben még izgalmasabb. A 18. században ugyanis ez a fajta nézőpont csöppet sem volt általánosan elfogadott. Ennek ellenére a filmben több helyen is megjelenik, még a legváratlanabb pillanatokban is. A film kezdetén Kynastont Desdemóna szerepében láthatjuk, ahogy a színpadon haldoklik, majd a darab végeztével férfiként beszél férfitársaival, egészen a két vendég érkezéséig, amikor is újra visszaölti női alakját és kocsikázni indul a hölgyekkel:

„Az illúzió kell nekik, nem holmi átvedlett hermafrodita.”⁵- mondja magáról, miközben újrapúderezni magát.

A néző már itt elbizonytalanodhat, hogy hogyan is tekintsen Kynastonra. A férfi aki nőt játszik, és nőként fogadja női vendégeit, ám utána férfiasságával csábítja el azokat. Ez a kérdés aztán végigvonul a filmen. Megtudhatunk, hogy Kynastont már gyermekként is színésznek nevelték, ahol ki kellett űznie magából a férfiasságot, hogy parókát hordhasson, így aztán a színész már így nő fel, nem saját döntése a nemi kettősség. Bár Eyre furfangos módon a végén sem zárja le ezt a kérdést, a filmben mégis fellelhető egy fejlődésvonal. Egy folyamat, ahol mind Kynaston, mind Maria (öltöztető, később színésznő) magára talál. És ennek szimbolikus tárgya a vörös bársonypárna. A párnát Kynaston mestere adta az ifjú színésznek, mikor kikerült a kezéből, és először játszhatta a sikert hozó Desdemona szerepét. Maria aztán ezt a párnát lopja el, mikor titkon fellép egy helyi ivóban és ugyanezt a szerepet kapja. A fiatal lány itt Mrs. Margaret Hughes álnévvel szerepel, és első a színésznők között. A párnát természetesen vissza akarja adni Kynastonnak, ám ekkor észreveszi, hogy véletlenül kiszakadt. Ha a bársonypárnát a színjátszás és színészkedés szimbólumának tekintjük, akkor a változások végigkövethetőek a filmen. A párna ugyanis már évek óta Kynaston birtokában van, ahogy Desdemona szerepe és a hírnév is. Csak férfiak játszhatnak női szerepeket, az ifjú ennek tökéletesen eleget tesz, és a közönség is imádja. Ám Maria elveszi a színészkedést (párnát) Kynastontól, és ezzel folt esik az angol színjátszás becsületén. Törvényt sért, büntetésre számíthat, ám ahogyan a párnát is meglehet javítani, a bűnöket is meg lehet bocsátani. Ez pedig meg is történik, mikor II. Károly király rendeletben biztosítja, hogy a nők is játszassanak női szerepeket. Itt azonban fontos megemlítenünk, hogy sem politikai, sem etikai, sem nemi-egyenlőségi okai nincsenek a király döntéseinek. Csupán a szüleit ért szörnyű csapások⁶ miatt, egyszerű önző indíttatásokból kiindulva rendelkezik így. Innentől kezdve azonban Kynaston és Maria élete is fenekestül felfordul. Nők tucatjai jelentkeznek a legkülönbözőbb szerepekre, Nelly, a király szeretője pedig furfanggal eléri, hogy férfi többé ne játsszon női szerepet.

Ezen a ponton a film fontos fordulatot vesz. Maria befutott színésznő lesz, ám úgy tűnik, csak az újdonság hatása miatt kedvelik olyan sokan. Darabjain nincsenek teltházak, és a férfiak sem színészi tehetsége miatt tisztelik. Sőt, tárgyként kezelik, és szépségével akarják őt kiemelni. Ezt mutatja a festőművésszel való párbeszéde is (53:00-tól), ahol legfontosabb női feladata nem más, mint mellével bizonyítani nemi mivoltát.

„Ahhoz, hogy komolyan vegyék, popsi kell a páholyba.”⁷

Ezekkel a szavakkal veszi rá Sir Charles Mariat a festményre, ami szintén arra utal, hogy a testiségek nélkül a színdarab bizony nem hozna sikert. Ebbe a kiszolgáltatott, megalázó képbe toppan bele Kynaston, aki már hat hete lábadozik. (Korábban ugyanis Sir Charles és Kynaston korábbi nő látogatói kicsalják a színészt a Hyde Parkba, és alaposan megveretik. Indokuk erre a nők megalázása és a tiszteletlenség.) Edward Kynaston tehát belép a terembe, ahol tucatnyi férfi veszi körbe a félmeztelen Mariat. „A párnámért jöttem. Olybá' tűnik elveszett, és talán Mrs. Hughes tudja tán, hogy hol lehet.”- mondja a színész, és ezzel újra visszakerül a film körforgásába a bársonypárna. A férfitársaság persze nem gondol másra, csak a párnára. Ezt érzékelve Maria kiküldi a férfiakat, hogy nyugodtan beszélgethessen Kynastonnal.

„Nincs nálam a párnája. [...] Nem vettem el semmit, ami az öné.”

„A ruhámat viseli, a szerepemet játssza, az életemet éli. Az semmi?”

Ezen a ponton mind a ketten számon kérik egymást. Kynaston a szerepét akarja vissza, amely az életet jelenti számára, Maria pedig a szerelmet kéri számon, amit mindig is érzett Kynaston iránt. Kimondja ezt már a legelején is, mikor segít neki öltözni, és ebben a jelenetben is, ám a színész még csak most ébred rá annak komolyságára. És ettől a ponttól a történetben háttérbe kerül a színészkedés és a vörös párna. A nemi identitás kérdései azonban teret nyernek és megkérdőjeleznek mindenkit. A színházban visszautasított Kynaston a fürdőbe megy, hogy George Villiers mellett nyugalomra lelhessen, de a herceg is visszautasítja:

„Te már nem kellesz, így amilyennek lettél.[...] Én mindig is nőként gondolta rád […] Azt se tudom ki vagy. Gyanítom magad sem.”

Ezek után nem mehet máshova, mint a királyhoz, hogy bebizonyítsa, férfiszerepben is alkalmas. Ám a próbán elbukik, a betanult női mozdulatokat nem tudja maga mögött hagyni. Szörnyű tragédiájának pedig a király, Nelly és Maria is szemtanúja lesz. Itt azonban meg kell állnunk egy pillanatra. A jelenet ugyanis ennél jóval többet mutat. Úgy vélem, joggal állíthatjuk, hogy ebben a jelenetben (gondoljuk a filmes jelenetre vagy akár az eljátszott színészi jelenetre) minden szereplőnk fordulóponthoz ér. A király és szeretője például színdarabon keresztül mutatja meg mivoltát: II. Károly női jelmezben magolja a kicsit sem burkolt szexuális párbeszédet⁸, miközben Nelly Qeen férfiként jelenik meg a színen. Ez a jelenet pedig éppúgy ironikus, mint komoly. Ironikus, hiszen a bajuszától meg nem szabaduló, kifestett és parókát viselő király már magában is furcsa látványt nyújt, de mindemellett saját szabályát is megsérti. Ebben a jelenetben mutatja meg Eyre a király személyiségét, amit már korábban is sejthettünk: kétséges nemi identitású, könnyen befolyásolható és vezethető férfi. Hiszen első rendeletét saját életét ért sérelmeiből kiindulva rendelte el, míg második rendelet (miszerint férfi többé ne játsszon női szerepeket) Nelly jussa volt szexuális juttatásaiért. És ezt a viselkedést és nemi hovatartozást nem csak a filmben, de a történelemkönyvekben is fellelhetjük: „Charles was a gay, dissipated, reckless young man.”⁹ A király azonban akkor kerül végképp hatalomtól megfosztott szerepbe, mikor a férfi ruhába öltözött – és egyébként is erős akaratú – szerető Nelly megjelenik a színen. Kynaston sikertelen próbálkozása előtt pedig így zárja le a kellemetlen pillanatot a jelmezéről megfeledkező király:

„Tartsunk egyensúlyt, lássuk, mire mennek a lányok”

Kynastont tehát egy nap leforgása alatt utasította vissza a rendező, a herceg és a király is. Öntudatára ébred, rájön, hogy nem tud férfi szerepet játszani, elveszti addig stabilnak hitt identitását és az utcára menekül. Onnan aztán egy ivóba kerül, ahol újra női ruhát viselhet, de már kicsit sem tisztelik, tárgyként kezelik és ezt ő maga is jól tudja. Nem boldog. Innen menti ki őt Maria, aki egy falusi házba viszi pihenni. Ám egyben ez lesz az a helyszín is, ahol Maria és Kynaston egyaránt megtalálhatja önmagát. A jelenet elején Kynaston nőként gondol magára (Hiszen a „mit tesznek a férfiak” kérdésre így válaszol: „Ők...”), Maria pedig egy kislány. Ezt mutatja lányos zavara, és az esetlen, bizonytalan testtartás is az ágyban. Végül mégis ő töri meg a csendet:

„Mit tesznek a férfiak [...]egymással?”

Kynaston kezdetben zavartan magyarázkodik, majd úgy dönt, inkább megmutatja, és ezzel kezdetét veszi egy játék, melynek során mind két játékos magára találhat. Kynaston megmutatja Marianak a nőiség mozdulatait, megmutatja neki, hogyan váljon nővé. Maria pedig kérdéseivel és a mutogatós szerepjátékkal ráébreszti Kynastont, hogy ő férfi. (A játékban ugyanis Maria egyetlen egyszer ölti magára a férfi szerepét, utána pedig háromszor válhat nővé.) A játék végén Kynaston már kérdések nélkül is kimondja:

„Nő vagy... nő vagy... én férfi”

Az idilli pillanat azonban nem tarthat örökké, hiszen egy ilyen zseniális rendező, mint Eyre tudja, hogy a változásokat nem csak az eldugott vidéki fészekben kell felépíteni, de a társadalomnak is meg kell mutatni. Ezért Kynaston szájába elszólást ad, vita kerekedik, és a pár különválik. A következő jelenetben aztán már újra a városban vagyunk, Maria nem hajlandó eljátszani Desdemónát, hiszen a falusi birtokon rájött, nem az a nőiesség, amit eddig mutatott. Betterton, a rendező pánikba esik, Sir Charles sem tud mit mondani. Ebben a kaotikus helyzetben nem is állhatna más a sarkára, mint Nelly, a férfias határozottságú szerető, aki Pepys-szel Kynaston nyomába ered:

„Nem attól férfi valaki, ahogy jár vagy beszél. Attól, amit tesz.”

Nelly jól irányzott mondatai eljutnak a színészhez, és visszaindulnak, hogy megmentsék a színház becsületét. Ám mielőtt eljutnánk a tökéletesen előadott színdarabhoz, megemlíteném Kynaston filmben játszott főmonológját, mely fontos szerepet játszik ennek a jelenetnek a megértésében is.¹⁰

„Tudja miért volt élethű a férfi? Mert megjátszom. Egy férfit lát egy asszony tükrében, akit egy férfi tükröz. Akár ha csak egy tükröt is elmozdít, többé nem működik. A férfi csak annak a nőnek a tükrében látható, aki valójában a férfi. Ha a férfit a benne élő nő nélkül pillantja meg, egyáltalán nem látná férfinak.”

Erre a reakcióra Pepys nem mond mást, mint hogy Kynaston jobban átgondolta már ezt. És ezzel vége is van a beszélgetésnek. Ám ebben a monológban több rejlik. Véleményem szerint ez a pár mondat mutatja meg a film gondolatait a szerelemről, a kapcsolatokról, a férfi és női szerepekről, melyeket a társadalom előtt játszunk meg. És ennek alapja, hogy az egyik fél csak úgy lehet tökéletes, ha a másiknak felel meg, ha az ő elvárásait tükrözi. Így a tükörmetafora működik, hiszen egy férfi csak egy asszony elvárásaiban mutatkozhat férfinak és fordítva. Például: egy férfi csáberőt és gyengédséget vár el a nőtől, így a nő csak akkor lesz nőies, ha ezeknek az elvárásoknak megfelel. Ha ezeket az elvárásokat megszegi, akkor a társadalom többé nem látja majd nőnek. Ezt fejti ki Kynaston monológja is. A kettős tükrözés elméletét: „Ha a férfit a benne élő nő nélkül pillantja meg, egyáltalán nem látná férfinak.” Tehát ha úgy vizsgáljuk a férfit, hogy a nők elvárását nem vesszük figyelembe, akkor a férfiasság nem fog megmutatkozni. „Mert megjátszom” - mondja Kynaston, és ebben a rövid mondatban rejlik magányossága. Ez ugyanis azt mutatja, hogy Kynaston legyen akár férfi vagy nő, érezze magát bárminek, nincsen másik személy, akinek a tükrében önmagát adhatná. Ám mivel férfi szerepekről van szó, úgy vélem, hogy Kynaston burkoltan itt kimondja, hogy ő azért nem tud férfi lenni, mert nincs mellette nő, akinek a szemében férfi lehetne. És ezzel megmagyarázható a döbbenet is, ami akkor ül ki az arcára, mikor Maria kitálal, és elmondja, hogyan érzett ő mindig iránta.

És ezzel elérkeztünk a film fináléjához, a tetőponthoz, amikor a színész és színésznő a színpadon kettesben maradnak, és mindent tisztázhatnak, természetesen egy színdarabon keresztül. Az alapprobléma, hogy Maria nem tudja megfelelően eljátszani Desdemona szerepét, mert nem elég nő. Kynaston ebben segít neki. Hiszen most már tudja, hogy a nő csak egy férfi mellett válhat nővé, és fordítva.

„Te vagy a nő, én vagyok a férfi”

Ezzel a mondattal aztán megkezdődik a teljes, végleges átalakulás. Maria elvesztette leányos gondolkodását, mikor Kynastonnal volt a falusi birtokon, és Kynaston is elvesztette nőiességét, mikor félholtra verték a parkban. Azóta csak vergődtek, semmi jó nem történt az életükben és a karrierjük is hanyatlásnak indult. Most viszont, fent a színpadon, az ismerős környezetben újjászülhetnek. Ezt pedig Richard Eyre tökéletesen kivitelezi. Egymásba olvasztja ugyanis a film jeleneteit a színdarab jeleneteivel, így a szimbólumok és a mögöttes tartalom eggyé olvad: Desdemona halálával Maria leánysága is odaveszik, míg Otello férfias haragjában Kynaston férfiassága is felszínre tud törni. Ám itt még mindig nincsen közönség, aki előtt meg tudnák mutatni mivoltukat. A végző mutatvány előtt ugyanis el kell zárni minden fonalak, tisztázni kell mindent. És ekkor „lép színre” utoljára a bársonypárna, melyet egész idáig Maria tartott magánál, és most önszántából visszaadja a tulajdonosának, akinek valóban színpadon van a helye. „Halálom te okoztad” - mondja szinte mosolyogva Kynaston, hiszen tudja, hogy ezzel meghalt benne a nő, és végleg férfi maradt. - „Aki egyszer meghal, sosem menekül”. Maria még utoljára hárítani próbálja a felelősséget, a felnőtt nő szerepét, és úgy tesz, mintha nem értené Kynaston mondatát. A színész azonban már tudja kicsoda, és tökéletesen előadja tükre előtt a részletet, mellyel nem sokkal előtte megbukott a király előtt. Az pedig, hogy ezt a tükör előtt mondja el újabb utalás a főmonológra, utalás arra, hogy Kynaston immár megtalálta magában a férfit, mert megtalálta azt a nőt, akinek a szemében férfivá válhat.

Ám ahogy a színdarabban sem láthatjuk a felvonás végét, a film is hagy némi kiskaput a nézőnek, mikor Maria felteszi a nagy kérdést:

„És most mi vagy?”

„Nem tudom.”

Ám Maria mosolyából, az ölelésből, Kynaston felszabadultságából és a vidám zenéből ítélve ez a válasz csak arra utalhat, hogy Kynaston még nem tudja, csak a felé tartott tükörtől függ. Tehát attól, hogy akarja-e Maria, hogy ő férfi legyen. És ezzel véget ér a történet. Richard Eyre zseniális alkotása tehát felölel egy olyan témát, amely egyszerre lehet érdekes a művészetkedvelőknek, a történelemben otthonosan mozgóknak, a kalandot keresőknek, a romantikát kedvelőknek vagy azoknak, akik komolyan szemlélve, a darabot szétboncolgatva keresik a nagy igazságokat. És így mi sem mondhatunk mást a műről, mint II. Károly az Otellóról: „Egészen kiváló. Bravó, brává!”