Black Comedy - színdarab a sötétben
A tanév során alkalmam volt megnézni a Peter Shaffer bohózata alapján rendezett Black Comedy főpróbáját, és ezzel egy újabb oldaláról ismerhettem meg a színház világát. Az előadás több szempontból is fontos és érdekes volt, most ezek alapján szeretném elemezni az általam látott jelenetet.
A darabot Mohácsi János rendező vitte a színpadra, és Szombathelyen május tizedikén adták elő először. A premier előtt azonban egy új ötlet által vezérelve az utolsó jelenetet egy nyílt próba keretében a nézők elé tárták. A főpróba előtt Kovács Nóra rendezőasszisztens feltárta, hogy valójában miről is van szó, és mik azok a jelenetek, amiket most nem láthat a kedves nézőközönség. Ez után pedig, Bajomi Nagy György, aki a főszereplő Brindsely Millert alakította elmagyarázta a cím jelentését és jelentőségét. Azért Black Comedy ugyanis a darab címe – Peter Shaffer után – mert egy csavar is van az előadásban. A történet ugyanis úgy hangzik, hogy míg a művész Brindsely menyasszonya édesapját és egy milliomost vár, aki talán megveszi majd műveit, egy hirtelen áramkimaradás jön közbe. Felfordulás és anarchia lesz úrrá a színpadon, és a néző úgy érezheti, tébolydába került. A történeten kívül azonban még valami tetézi ezt a zavarodott hangulatot. Ez pedig a világítás különleges alkalmazása. A darab során három különböző típusú világítástechnikát figyelhetünk meg. Ez a teljes világítás, mikor nem közelítenek semmilyen tárgyra vagy szereplőre, hanem mint egy villannyal megvilágított szobát, teljes fényárban láthatjuk a színpadot és vele együtt minden szereplőt. Emelett használják még a szűrt fény technikáját, mikor csökkentett világítással sejtelmes homályba burkolják a színpadot. Kiemelni itt sem akartak senkit, csak éppen láthatóvá tenni a színpadot. Ezen a vonalon haladva a harmadik technika pedig a teljes sötétség. Ez egy darabban azonban eléggé szokatlan, hiszen azt hihetné az ember, hogy ebben a formában semmit sem lehet látni. Mohácsi János azonban ezt is bravúrosan oldotta meg. A színpadi „teljes sötétség” jelenetekben ugyanis fényeket kért az eddig elsötétített nézőtérre, így a néző is láthatta a színészeket, és a színészek is tudtak tájékozódni a színpadon.
Ez így már magában is szokatlan rendezési- és világítástechnikai forma, ám ennek oka is rendkívül érdekfeszítő. A darab menetét tekintve ugyanis a néző arra lesz figyelmes, hogy mikor Brindsely lakásában a világítás megfelelően működik, akkor a színpadon félhomály, vagy teljes sötétség van, és míg Schuppanzig, a Szabó Győző által alakított villanyszerelő bíbelődik a vezetékekkel, addig a színpadon a teljes fény technikájával világítják meg a szereplőket. Ez a fordított kettősség adja meg a mű pikantériáját. Ebből a szempontból tekintve tehát a Black Comedy éppen a sötétsége miatt adja meg a mű humorát, viszont az áram nélküli pillanatos miatt a rendezőnek a saját világítását kellett hozzáigazítani a Brindsely lakáséhoz.
Még mielőtt azonban továbbmennénk a világítás további hatásaira, érdemes említést tenni Peter Shaffer munkásságáról, és a bohózatról, mint műfajról. Sir Peter Levin Schaffer kortárs angol drámaíró 1926-ban született Liverpoolban egy három gyermekes zsidó család gyermekeként. Schaffer történelmet tanult az egyetemen, majd első drámájának sikerén felbuzdulva 1963-ban kisebb-nagyobb sikerek után felvételt nyert a londoni National Theatre-be. Ebben a korszakában leginkább filozófiai drámákat írt és szakrális komédiákat, melyek tartalma és életvitele szorosan kapcsolódott a erotikus forradalomhoz. Ilyen komédia volt a Black Comedy is, melynek alapját a már fent említett viágítástechnikai újítások adták. Komédiáját a bohózat műfajában írta, és eszerint vitte színpadra is. Ez a műfaj a 19. századi Franciaország és Anglia kiemelten kedvelt műfaja volt, melyben bőven jelenik meg erotikus utalás, balul sikerült flört vagy éppen verbális erőszak. Ennek a műfajnak a célja – véleményem szerint – az, hogy a nézőt „nézőségéből” kiszakítva ráébressze a társadalmi rendek komikusságára, mégpedig úgy, hogy tükröt mutat nekik. És ez a szellemiség tökéletesen tükröződik a Black Comedy című darabban. Schuppanzig, az angol nyelvet alig beszélő villanyszerelő tudatlansága éppúgy társadalmi irónia, mint Melkett ezredes (Jordán Tamás alakítása) viselkedése, ahogy rangjával akar mindent elérni, de sosem sikerül. Ilyen cinikusságként jelenik meg még újra és újra a színpadon Miss furnival, aki az alkohol hatása alatt igazi énekessé válik, valamint Harold, a gazdag szomszéd, akinek bútorait ellopta főhősünk, hogy jobb benyomást tegyen. Ezt megtudva Harold dühösen rohan be Brindsely-hez, de nem igazán tudja hatni a szobában lévőkre, ugyanis senki nem figyel rá. Ennek oka, hogy Harold meleg, és ismerősei ezt mind tudják. Van aki tudomásul sem veszi, de a legtöbben éles beszólásokkal adják tudtára ennek negatívumát. A bohózat tehát tökéletesen alkalmas egy ilyen társadalmilag perifériára került közösség bemutatására, és könnyed jeleneteivel még a túlzott komolyság problémáját is átíveli.
Ahogy Simon Cooper és Sally Mackey Színháztudomány felsőfokon című könyvében is olvashatjuk, a jelmez, díszlet, zene és világítás mindig összetartoznak, mert hatnak egymásra és függnek egymástól. Mivel én és társaim csak a főpróbán tudtunk megjelenni, ezért a Remete Kriszta által tervezett jelmezeket és a Kovács Márton által írt zenét sem tudtuk megfigyelni, de a díszlet már akkor is készen volt. Ennek tökéletességéért Khell Zsolt volt a felelős, és egy emeletes technikával tökéletesen megoldotta a kis hely tágasabbá tételét. A színpad bal oldalán például nem takarta el a kelléktárba vezető dupla ajtós átjárót, és ezzel egy ajtó már adva is volt a színészek számára. Ezen kívül még két ajtót, tehát összesen hármat adott a darabhoz Khell, és ezzel több színész egyszerre több irányba is tudott mozogni. A színtér közepén egy nagyobb méretű emelvénnyel két részre osztotta a teret, így a néző szeme előtt egy szoba, és valamiféle külső folyosó is elkülönült. Itt játszódott a legnagyobb része a darabnak, de ezen kívül még a színpad talajén lévő csapóajtó is fontos szerepet kapott, hiszen a villanyszerelő onnan ugrott elő időről időre, és a végén szegény műkereskedőt is oda lökték le. Így már három elkülönített tér volt látható a színpadon, ám a jobb oldalon húzódó vékony lépcső egy újabb teret biztosított a színészeknek, ami egy parányi hálóba vezetett. Ennek a galériaszerű nyitott térnek csak ajtaja volt, így az is jól látszódott, hogy mi zajlik éppen a parányi szobában. Az emelvény, a lépcső, a hintaszék, a hatalmas méretű műalkotás és a dohányzóasztal pedig mint olyan kellékeknek bizonyultak, ami a mű során fontos szerepet töltöttek be, hiszen mikor Schuppanzig kikapcsolta a világítást (színpad fényárban), a szereplőknek el kellett játszaniuk, hogy nem látnak semmit. Így a néző csak annyit láthatott, és ez tökéletes hangulatot adott már az elején, hogy a fényárban úszó színpadon a részeg asszonyok és okoskodó férfias csak esnek kelnek.
A színészi alakítás, a színpadi kellékek, a tökéletes rendezés és a különleges kivitelezésmód szerintem mind hozzájárult ahhoz, hogy a Black Comedy tökéletes színdarabbá váljon.
A darabot Mohácsi János rendező vitte a színpadra, és Szombathelyen május tizedikén adták elő először. A premier előtt azonban egy új ötlet által vezérelve az utolsó jelenetet egy nyílt próba keretében a nézők elé tárták. A főpróba előtt Kovács Nóra rendezőasszisztens feltárta, hogy valójában miről is van szó, és mik azok a jelenetek, amiket most nem láthat a kedves nézőközönség. Ez után pedig, Bajomi Nagy György, aki a főszereplő Brindsely Millert alakította elmagyarázta a cím jelentését és jelentőségét. Azért Black Comedy ugyanis a darab címe – Peter Shaffer után – mert egy csavar is van az előadásban. A történet ugyanis úgy hangzik, hogy míg a művész Brindsely menyasszonya édesapját és egy milliomost vár, aki talán megveszi majd műveit, egy hirtelen áramkimaradás jön közbe. Felfordulás és anarchia lesz úrrá a színpadon, és a néző úgy érezheti, tébolydába került. A történeten kívül azonban még valami tetézi ezt a zavarodott hangulatot. Ez pedig a világítás különleges alkalmazása. A darab során három különböző típusú világítástechnikát figyelhetünk meg. Ez a teljes világítás, mikor nem közelítenek semmilyen tárgyra vagy szereplőre, hanem mint egy villannyal megvilágított szobát, teljes fényárban láthatjuk a színpadot és vele együtt minden szereplőt. Emelett használják még a szűrt fény technikáját, mikor csökkentett világítással sejtelmes homályba burkolják a színpadot. Kiemelni itt sem akartak senkit, csak éppen láthatóvá tenni a színpadot. Ezen a vonalon haladva a harmadik technika pedig a teljes sötétség. Ez egy darabban azonban eléggé szokatlan, hiszen azt hihetné az ember, hogy ebben a formában semmit sem lehet látni. Mohácsi János azonban ezt is bravúrosan oldotta meg. A színpadi „teljes sötétség” jelenetekben ugyanis fényeket kért az eddig elsötétített nézőtérre, így a néző is láthatta a színészeket, és a színészek is tudtak tájékozódni a színpadon.
Ez így már magában is szokatlan rendezési- és világítástechnikai forma, ám ennek oka is rendkívül érdekfeszítő. A darab menetét tekintve ugyanis a néző arra lesz figyelmes, hogy mikor Brindsely lakásában a világítás megfelelően működik, akkor a színpadon félhomály, vagy teljes sötétség van, és míg Schuppanzig, a Szabó Győző által alakított villanyszerelő bíbelődik a vezetékekkel, addig a színpadon a teljes fény technikájával világítják meg a szereplőket. Ez a fordított kettősség adja meg a mű pikantériáját. Ebből a szempontból tekintve tehát a Black Comedy éppen a sötétsége miatt adja meg a mű humorát, viszont az áram nélküli pillanatos miatt a rendezőnek a saját világítását kellett hozzáigazítani a Brindsely lakáséhoz.
Még mielőtt azonban továbbmennénk a világítás további hatásaira, érdemes említést tenni Peter Shaffer munkásságáról, és a bohózatról, mint műfajról. Sir Peter Levin Schaffer kortárs angol drámaíró 1926-ban született Liverpoolban egy három gyermekes zsidó család gyermekeként. Schaffer történelmet tanult az egyetemen, majd első drámájának sikerén felbuzdulva 1963-ban kisebb-nagyobb sikerek után felvételt nyert a londoni National Theatre-be. Ebben a korszakában leginkább filozófiai drámákat írt és szakrális komédiákat, melyek tartalma és életvitele szorosan kapcsolódott a erotikus forradalomhoz. Ilyen komédia volt a Black Comedy is, melynek alapját a már fent említett viágítástechnikai újítások adták. Komédiáját a bohózat műfajában írta, és eszerint vitte színpadra is. Ez a műfaj a 19. századi Franciaország és Anglia kiemelten kedvelt műfaja volt, melyben bőven jelenik meg erotikus utalás, balul sikerült flört vagy éppen verbális erőszak. Ennek a műfajnak a célja – véleményem szerint – az, hogy a nézőt „nézőségéből” kiszakítva ráébressze a társadalmi rendek komikusságára, mégpedig úgy, hogy tükröt mutat nekik. És ez a szellemiség tökéletesen tükröződik a Black Comedy című darabban. Schuppanzig, az angol nyelvet alig beszélő villanyszerelő tudatlansága éppúgy társadalmi irónia, mint Melkett ezredes (Jordán Tamás alakítása) viselkedése, ahogy rangjával akar mindent elérni, de sosem sikerül. Ilyen cinikusságként jelenik meg még újra és újra a színpadon Miss furnival, aki az alkohol hatása alatt igazi énekessé válik, valamint Harold, a gazdag szomszéd, akinek bútorait ellopta főhősünk, hogy jobb benyomást tegyen. Ezt megtudva Harold dühösen rohan be Brindsely-hez, de nem igazán tudja hatni a szobában lévőkre, ugyanis senki nem figyel rá. Ennek oka, hogy Harold meleg, és ismerősei ezt mind tudják. Van aki tudomásul sem veszi, de a legtöbben éles beszólásokkal adják tudtára ennek negatívumát. A bohózat tehát tökéletesen alkalmas egy ilyen társadalmilag perifériára került közösség bemutatására, és könnyed jeleneteivel még a túlzott komolyság problémáját is átíveli.
Ahogy Simon Cooper és Sally Mackey Színháztudomány felsőfokon című könyvében is olvashatjuk, a jelmez, díszlet, zene és világítás mindig összetartoznak, mert hatnak egymásra és függnek egymástól. Mivel én és társaim csak a főpróbán tudtunk megjelenni, ezért a Remete Kriszta által tervezett jelmezeket és a Kovács Márton által írt zenét sem tudtuk megfigyelni, de a díszlet már akkor is készen volt. Ennek tökéletességéért Khell Zsolt volt a felelős, és egy emeletes technikával tökéletesen megoldotta a kis hely tágasabbá tételét. A színpad bal oldalán például nem takarta el a kelléktárba vezető dupla ajtós átjárót, és ezzel egy ajtó már adva is volt a színészek számára. Ezen kívül még két ajtót, tehát összesen hármat adott a darabhoz Khell, és ezzel több színész egyszerre több irányba is tudott mozogni. A színtér közepén egy nagyobb méretű emelvénnyel két részre osztotta a teret, így a néző szeme előtt egy szoba, és valamiféle külső folyosó is elkülönült. Itt játszódott a legnagyobb része a darabnak, de ezen kívül még a színpad talajén lévő csapóajtó is fontos szerepet kapott, hiszen a villanyszerelő onnan ugrott elő időről időre, és a végén szegény műkereskedőt is oda lökték le. Így már három elkülönített tér volt látható a színpadon, ám a jobb oldalon húzódó vékony lépcső egy újabb teret biztosított a színészeknek, ami egy parányi hálóba vezetett. Ennek a galériaszerű nyitott térnek csak ajtaja volt, így az is jól látszódott, hogy mi zajlik éppen a parányi szobában. Az emelvény, a lépcső, a hintaszék, a hatalmas méretű műalkotás és a dohányzóasztal pedig mint olyan kellékeknek bizonyultak, ami a mű során fontos szerepet töltöttek be, hiszen mikor Schuppanzig kikapcsolta a világítást (színpad fényárban), a szereplőknek el kellett játszaniuk, hogy nem látnak semmit. Így a néző csak annyit láthatott, és ez tökéletes hangulatot adott már az elején, hogy a fényárban úszó színpadon a részeg asszonyok és okoskodó férfias csak esnek kelnek.
A színészi alakítás, a színpadi kellékek, a tökéletes rendezés és a különleges kivitelezésmód szerintem mind hozzájárult ahhoz, hogy a Black Comedy tökéletes színdarabbá váljon.