Lufik a naplementében

Július első hetében Ely már lassan két hete volt Füreden és lázasan szívta magába az anyagot. Ecsetvonások, árnyékolástechnika és geometriai ábrázolásmódok tanulmányozása tette ki az egész délelőttjét. Sok minden történt vele, de a napokban nem tudta elmesélni a lányoknak, mert azok nem voltak elérhetőek. Úgy tűnt, a banda vagy széthullófélben van, vagy mindenkinek fontos teendője van. És szerencsére most a második volt érvényben.

Két hét futkosás után Tamara esküvője még mindig a szervezés fázisában volt, és Timi már Anna és Olívia segítségét is felhasználta. Anna volt a kreatívabb, és mivel az ifjú jegyesek kerti fogadást terveztek a ceremónia után, a kertdíszítést Annára bízták. Ő pedig színes lampionokat vásárolt és parányi befőttesüvegeket díszített színes festékkel, hogy aztán a mécsesek majd beragyogják a kertet. A padokat már átrendezte és a teríték foglalását is elintézte már. Szinte mindent megtett az első napokban, ugyanis most, a legpörgősebb napokban magára kellett hagynia Timit és Olyt. Dávid végre szabadnapot kapott, és így elmehettek három napra a Káka-tó partjára, ahol Dávid egyik régi jó barátja kölcsönadta nekik a faházuk kulcsát. Persze a csajok nem haragudtak emiatt Annára, hiszen jól tudták, hogy ők ketten csak egyszer tudnak elmenni nyaralni, és a lány már hetek óta erről beszélt, még a festegetés közben is. Így aztán napokkal az esküvő előtt a szerelmespár Dávid ősrégi, örökölt motorján maguk mögött hagyták a gondokat, és leutaztak a tópartra. Anna imádta párját, és mindig örült, hogyha kettesben csinálhattak valami különlegeset. Ám most még a szokottnál is sokkal jobban meglepte őt Dávid.

Már nyolc óra volt, mikor leértek a házhoz, a nap éppen lemenőben volt, de a szúnyogok még nem jöttek elő és az idő is meleg volt még. Bementek a házba, lerakták a cuccaikat, de mikor Anna ki akart pakolni, Dávid inkább sétálni hívta. Már ez is szokatlan volt, hiszen inkább ő szokott könyörögni rövid sétákért, de nem tiltakozott, hiszen imádta a nyári sétákat. Megfogta párja kezét, és az arcát fürkészve elindultak. A ház mögött hatalmas telek húzódott, a vége a tóig is elért. A mezőn sétáltak végig, mikor egy kisebb, bokros rész után már érezni lehetett a tó illatát és akkor Anna meglepetten mutatott a bokrok felé:

• Látod? Lufik! Na de itt?

• Menjünk, és nézzük meg! - mosolygott Dávid, és akkor Anna már tudta, hogy ezt ő csinálta valahogyan.

• Miben sántikálsz?

• Csak gyere – mondta gyengéden Dávid és bevezette szerelmét a lufikhoz.

  A földön egy kitaposott részen pléd feküdt és egy fedeles kosár, aminek egyik végén kilógott Anna kedvenc rosé bora. A lánynak még a szava is elállt. Csak állt ott, és szorította szerelme derekát, aztán szinte nevetve megköszönte, és leültek a fűbe, hogy a naplementét nézve együtt borozzanak és beszélgessenek. Talán már egy órája is feküdtek ott, mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve Anna ott hagyta Dávidot és a tópartra futott.

• Nem jössz? - kérdezte csintalanul, és ledobta magáról a szoknyát, amit addig viselt. Alatt csak a fürdő alsó feszült.

• Nem tusom. Kicsit túl vagy öltözve nem? - kérdezte kacérkodva Dávid, és gombolni kezdte az ingét.

  Anna felbátorodott, és lassan kibújt az ingből és a trikóból is. Egy szál fürdő alsóban állt a tóparton, és látva, hogy párja arcán megjelenik egy elégedett mosoly hátrálni kezdett a vízbe. Ebben a csodálatos pillanatban el is felejtette, hogy mennyi mindent csinált az elmúlt napokban, és csak élvezte, hogy Dávid lassan utoléri, és magával húzza.