A szerelmes Szilárd szöcske

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép országban egy hatalmas mező, ami olyan nagy volt, hogy még a fák tetejéről sem lehetett ellátni a végéig. A mezőt színes virágok és gyönyörű bokrok díszítették, közepén édes vizű patakocska csordogált, ahol fű friss nőtt és a nap sugarai szinte mindig sütöttek. A mezőn számtalan állat élt békességben: madarak, egerek, kígyók, bogarak, vakondok és egészen parányi rovarok is, mint a méhecskék, hangyák és szöcskék.

Ebben a békés, boldog világban éldegélt Szilárd is, a szöcske, aki minden nyáron kiköltözött a mező gyepére és friss fűszálakat rágcsálva tengődött. Élvezte a nap melegét, az érett gyümölcsök illatát és a hatalmas virágok hűsítő árnyékát. Így éldegélt gondtalanul, míg egy nap meg nem látta Olgát, a hosszú lábú, csillogó hátú szöcskelányt. Olga híres volt a zöld füvű mezőn, minden szöcske jól tudta, hogy ő a szépek között is a legszebb, így természetesen Szilárdnak is megtetszett.

• Mivel tudnám elvarázsolni ezt a gyönyörű szöcskelányt? - gondolkozott a napon heverészve.

Jól tudta, hogy virágot nem vihet, hiszen a mezőt illatos szirmú virágok ezrei borították, amit Olga nap, mint nap láthatott. Egy friss harmatcsepp talán már jobb meglepetés lehetett volna, de Olga a patak mellett lakott, így az odúja biztos csordultig volt hűsítő vízzel. Szilárd nem tudta mit tegyen. Napnyugtáig tanakodott, törte a fejét, de semmit sem tudott kieszelni. Már éppen fel akarta adni, mikor valahonnan a távoltól ismerős dallamot hallott. Régi emlék volt már ez a nóta, még fiatalon hallotta valahol, de nem tudta ki ciripeli, így útnak indult, és néhány vakondtúráson átszökellve követte a hangot. Az pedig nem máshoz, mint a jó öreg Bobby szöcskéhez vezetett, Szilárd régi szomszédjához, aki az évek alatt annyira megöregedett, hogy már a csápja sem állt egyenesen.

• Szerbusz fiam! Mi szél hozott? - örvendezett Bobby, mikor meglátta Szilárdot.

• Épp hogy a szél – felelte ő, és az öreg szöcske lábát nézte, ahogy a csodálatos dallamot játszotta.

Akkor Szilárd már jól emlékezett, hogy az öreg Bobby annak idején mindig ezt a dallamot ciripelte, mikor Piri néni arra járt. Ez volt Bobby bácsi szerelmes dala, amit csak a csodás szárnyú Piri néninek játszott. A verebek azt csiripelték, nem sokkal később a két szöcske egymásba szeretett, és azóta már együtt ciripeltek. Innen jutott eszébe a szerelmes Szilárdnak is, hogy talán ő is dalolhatna Olgának.

• Bobby bátyám! Megtanítana engem is erre a nótára? - kérdezte Szilárd, és összedörzsölte lábát, hogy ő is kellemes hangokat adjon ki, de csak varjú károgást hallatott.

• Ezt még gyakorolnunk kell! - nevetett Bobby, és örömében a hasát fogta.

Így aztán Bobby bácsi és Szilárd szorgos gyakorlásba kezdtek. Bobby lassan és részletesen mutatta a fiatal szöcskének, hogyan emelje a lábát, hova dörzsölje oda és hogyan emelje meg erős szárnyát, hogy a dallam hangosan szóljon. Hosszú- hosszú órákat gyakoroltak, sok-sok dallamot eldaloltak mire Szilárd belejött. És akkor Bobby így szólt.

• Fiacskám! Most már tudsz dalolni. Már csak egy dolgod van: most hunyd be a szemed, képzeld el Olgát, érezd az illatát és engedd szabadon a dallamot. Dalolj úgy, ahogy Olga jár.

Szilárd behunyta a szemét, elképzelte Olga csillogós szárnyát és hosszú lábát, aztán megemelte lábát és olyan gyönyörű dallamot kezdett játszani, hogy még a fakopáncsok is elcsendesedtek, hogy azt hallgassák.

• Így ni, fiam! - nevetett Bobby. - Most pedig menj, és dalolj neki!

Szilárd pedig vidáman szökdécselt odébb, a dombtetőn még megfordult és hálásan intett vissza Bobbynak, majd szélsebesen a patak felé vette az irányt, ahol a a felmenő Hold fényénél Olga már a hűsítő vízben mosta arcát. Szilárd kiválasztotta a legszebb, legvirágosabb dombot, felszökkent a tetejére, és miután nagy levegőt vett nekikezdett a szerelmes dalnak. Kellemes hangok tucatjai szálltak a levegőbe, belekapaszkodva a dombba, átsuhanva a virágok színes levelein egyenesen Olga fülébe, aki a csodás dallam hallatára Szilárdot kezdte keresni. Szerelmes Szilárd pedig csak játszott és játszott egész éjszaka, amíg Olga bele nem habarodott a dallamba, és mire a nap első sugarai megjelentek a mező végtelen határában, a két fiatal szöcske már együtt dalolt a virágos, illatos, békés mezőn.

Itt a vége, fuss el véle!