Bibi és Lana

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy óriási tölgyerdő a Hideg Hegyek lábában, messze – messze a városoktól, ahol még az állatok nem féltek az emberektől, és az eget fodros felhők díszítették, élt ott egyszer egy mackó család. Ennek a családnak négy tagja volt: Unga, a papamedve, Inke a mamamaci, és két bocsuk Bibi és Lana, akik még tavaly láttak napvilágot egy öles fa árnyékában. Bibi és Lana, a két rosszcsont mackólány mindig együtt jártak játszani, együtt szaladtak az illatos mezőkön, együtt mászták meg a nagy sziklákat, és a folyókhoz is együtt jártak, hogy a halászatot gyakorolják mancsaikkal. A két nővér nagyon szerették egymást, mindig sokat nevettek együtt, és mikor a baglyok az esti portyára indultak, együtt cammogtak haza, hogy anyjuk melengető karjai között összebújva szenderedjenek el.

Bibi és Lana azonban együtt mindig bátrabb volt egy kicsit a kelleténél, ezért gyakran kerültek bajba, és így történt ez azon a délutánon is, mikor az erdei bogyóérés utolsó napján a bocsok útnak indultak az ebéd előtt, hogy bendőjüket valami igazán finommal tömjék meg.

• Gyere Bibi – mondta a folyó szélén állva Lana a testvérének. - Érzem a bogyók illatát.

• De Lana – mondta Bibi – A mama azt mondta, nem mehetünk túl messzire.

• Ugyan – válaszolta az, és cammogni kezdett a hatalmas fák felé. - Itt van a közelben. Csak pár szemet kapjunk be.

Bibit persze nem kellett tovább unszolni, a partra érve ő is megérezte kitűnő szaglásával a friss bogyók illatát, és együtt indultak, hogy megkeressék a bogyóbokrot. Hosszú utat tett meg a két kismedve, és miután a folyónak már a zaját sem hallották, és a fák is egyre ritkultak, kezdték úgy érezni, talán eltévedtek.

• Bibi én félek – mondta Lana és hozzábújt vastag bundájú nővéréhez. - A papa mindig arról beszél, hogy az emberek földje veszélyes, és hogy nagy bajunk is eshet.

Bibi el akarta mondani, hogy a vadőr háza még messze van, de mikor kinyitotta a száját egyetlen hang sem jött ki rajta, mert akkor hirtelen szemük elé tárult a hatalmas faház, ahol a vadőr élt a feleségével, és ahol néha a kicsi Emily, a vadőr unokája is megszállt. A két kismedve hirtelen nem is tudta mitévők legyenek, Bibi és Lana annyira megijedtek, hogy még mozdulni sem mertek, nehogy óriási mancsukkal zajt csapjanak. Végül aztán a szemük döntött a szívük helyett. Bibi ugyanis észrevette, hogy a vadőr udvarában ott van egy hatalmas kosár, ami piroslik a frissebbnél frissebb gyümölcsöktől.

• Nézd Lana! - suttogta Bibi – Szeder és áfonya, meg szamóca.

• És borókája is van.

A két macilány még nem is döntöttek, éhes hasuk és erős lábuk már vitte őket előre, és az illatot követve egyre közelebb kerültek a mennyei ízeket rejtegető kosárhoz. Akkor aztán a két kis bocs lakomázni kezdett, és olyan hangosan nyammogtak a bogyókon, hogy azt sem vették észre, mikor lassan, nyikorogva kinyílt az ajtó, és egy parányi embergyerek lépett ki rajta, akinek a haja olyan volt, mint a napsugár.

• Sziasztok! - mondta Emil, a vadőr unokája, de barátságával nem ment sokra, mert a két bocs, Bibi és Langa annyira megijedtek a kislány hangjától, hogy hanyatt-homlok menekülve az első fa legtetejére másztak.

Onnan aztán néma csendben néztek le, figyelték a napsugárhajú lányt, ahogy apró mancsaival kisétál az udvarra, és mosolyogva integet a kétségbeesett maciknak. Mivel Bibi és Langa az ijedelemtől meg sem tudtak mukkanni, végül a kicsi Emil kezdett bele a beszélgetésbe:

• Ne féljetek macikká! - mondta. - Nem fogom elmondani a papinak, hogy megdézsmáltátok a bogyókat.

Emil kedvességére azonban nem volt válasz, így a kicsi lány hátrálni kezdett, és úgy beszélt a macinővérekhez:

• Megígérem, hogy nem foglak titeket bántani – mondta szelíd hangon Emil – Nekem nincs nagy puskám, mint a papinak. Csak gyertek le onnan. Biztos nem lehet kényelmes, és a mamátok biztosan vár titeket. Az én mamám biztos mérges lenne, ha olyan magasra felmásznék – magyarázta Emil, és maga is megdöbbent, mikor a két maci, Bibi és Langa szépen óvatosan leereszkedett, és nagyot huppanva a földön landolt.

A két mackó erősen nézték a kislányt, várták, hogy majd történik valami, hiszen egy kicsit még mindig féltek. De mikor látták, hogy a kicsi Emil tényleg nem fogja őket bántani, meghajoltak előtte, hogy megmutassák hálájukat, majd Bibi egy fürt áfonyát tett a szájából a földre, és amilyen gyorsan csak tudtak, befutottak az erdőbe, ahol már jól ismerték a vidéket. Meg sem álltak a nagy tölgyig, futottak ahogy csak bírtak, és mikor hazaértek megegyeztek, hogy a veszélyes elemózsiagyűjtést sose fogják megismételni.

És amíg Bibi és Langa az erdőben siettek hazafelé, a kislány felvette az áfonyát a földről és besétált a nagyijához, ahol aztán elmesélte az egész történetet, hogy hogyan is ismerte meg Bibit és Langát, a két tölgyerdei macilányt.