Csöpi, a fészeképítők ásza

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hideg folyó partján, hogy egy búbos fejű kismadár nagyobb otthonra vágyott. Ezt a kismadarat Csöpinek hívták, és már hosszú évek óta élt a picurka fészekben egymaga. Ez az otthon fűzfa gallyakból készült és mohával volt bélelve, hogy hideg időkben se fázzon az apró testű szárnyas. Ám idén nyáron Csöpi megismerkedett egy madárlánnyal, Rozival és miután együtt dalolták át a gyümölcs illatú esteket, Rozi ígéretet tett a hős szerelmes Csöpinek:

• Csöpi – csipegte Rozi egy kellemes délutánon – Ha te megépíted nekünk a legszebb fészket a világon, egy olyat amibe mind ketten beférünk, én hozzád megyek és együtt nevelhetjük a tojásainkat.

Csöpi úgy megörült a közös jövő hallatán, hogy örömében nagyot ugrott és vidám csiripelésbe kezdett. A kismadár ígéretet tett és mivel nem olyan tojásból kelt ki, nem is lazsált. Már másnap a magasba repült, hogy az égből pásztázva megtalálja a legmegfelelőbb helyet a közös otthonnak, és arra hamar rá is bukkant. Átrepült a hideg folyó felett, megkerülte a csipkebogyó bokrokat és nem sokkal a tehenek legelőjén túl megtalálta a madarak Paradicsomát. Egy apró csermely partja mellett, az illatos virágokkal teleszőtt mező szélén dús növésű bokrok sorakoztak, melyeket az odatekeredő liánok védtek a ragadozóktól.

• Ez tökéletes lesz – gondolta Csöpi és rögtön ágacskákért indult.

Pár perccel később a búbos fejű Csöpi már tele csőrrel szállt le egy bokorra és miután kiválasztott egy erős ágat, rögtön szőni kezdett. Először nádból készített alapot, hogy a fészek nehogy összeomoljon, majd indákat hozott és apró, de ügyes csőrével gyorsan szőtte meg a falakat is. A fészek lassan megmutatta alakját, és olybá tűnt, bizony pont olyan búbos lesz, mint a mi ügyes Csöpink feje búbja. Néhány óra múlva már puha főszálak fedték a fészek belsejét, a kamrának kialakított külön helyen pedig kökény, csipkebogyó és áfonya sorakozott. A nagy fészek csodásan festett a terebélyes bokor erős ágain, és ahogy a nap rásütött, az indák zöldes fénye még varázslatosabbá tette a látványt. Már csak egy gond volt: a csodás fészek legtetején már nem volt elég hosszú az inda, és Csöpi bármilyen ügyes is volt, nem tudta összefonni őket. Így aztán a fészeknek lyukas volt a teteje és az eső is bármikor utat találhatott volna magának.

• Ezt meg kell oldani – mondta Csöpi és apró szárnyait szélesre nyitva a magasba röppent.

Nem igazán tudta mit keres, nem sejtette, hogyan lehetne a lyukat elfedni. Hosszú – hosszú köröket írt a mezőn, a bokrok felett és még a tehenek pihenő helyére is belesett, de nem találta a megoldást. Végül aztán, mikor r már minden ereje és reménye elfogyott, a folyóhoz indult inni. És akár hiszed, akár nem, ott volt a megoldás. Csöpi már a folyóparton szökdécselt és nagyokat kortyolt a hideg vízből, mikor hirtelen meglátott egy elhagyatott csigaházat.

• Nini! Egy csigaház – csiripelte Csöpi és óvatosan megkocogtatta a fényesen csillogó házat, hogy meggyőződjön annak lakatlanságáról. - Van bent valaki? - kérdezte a kismadár és mikor nem jött válasz már tudta, hogy ez a fényes csigaház fogja őket megvédeni az esőtől.

Csöpi még párszor körbeugrálta azt, megvizsgálta nem repedt-e meg valahol, nem túl piszkos-e és hogy elég erős-e az ő fészkéhez. Majd mikor már minden vizsgálat megvolt, és a csigaház tökéletesnek bizonyult, Csöpi belekapaszkodott apró lábaival és erős szárnycsapásaival a dús bokrok vidékére repítette. Ott aztán leveleket hozott, fényesre mosta az elhagyatott csigaházat, és az indafészekre biggyesztette.

Csöpi és Rozi csodálatos otthona ezennel elkészült, és a fészek annyira szép volt és tágas, hogy a szerelmes madárkák soha többé el sem hagyták. És mivel akadt hely még bőven a fészekben, a következő tavasszal Rozi meleg tollai alatt már négy apró tojás pihent, és várta a meleg napokat, mikor recsegve-ropogva megrepednek majd a tojások és a kiscsibék éhes csipogással tölthetik meg a fészket.

Vége!