Eferty a mongaku gyökér nyomában 1.

Egyszer volt, hol nem volt, valahol a távoli Ázsiában a hatalmas házakon túl, a termőföldektől messze élt egyszer egy Eferty nevű kis majom az erdőben. Mint ahogy az a környéken megszokott volt, a majomcsaládok hatalmas kolóniákat alkotva együtt éldegéltek, együtt gyűjtötték a gyümölcsöket és más elemózsiákat, és a barátságok is itt szövődtek. Nos az erdő legmélyén, ahol a mangkut fák illatoztak, és ahol az édes gyümölcs héjától ropogott a talaj, élt a legnagyobb és leghangosabb majomcsapat. Ebben a csapatban Eferty volt a legkisebb majomlány, de mégis mindenki jól ismerte, ugyanis a parányi csöppség híres volt mászási képességéről. A kicsi Eferty ugyanis felmászott a legmeredekebb hegyoldalra is, a legmagasabb fára és a legszúrósabb bokron is úgy átcsúszott, hogy egyetlen tüske sem szúrta meg lágy bőrét. A kis majmok között az a legenda járta, hogy Eferty a csodák hegyén született, aminek lábánál folyt a Kristály Folyam. A csodák hegyére azonban nem mehetett akárki, ugyanis a hegy tele volt meglepetésekkel és veszélyekkel. És éppen ezért volt különleges, hogy a kis Eferty ott látta meg elsőnek a napvilágot.
Egy napon aztán eljött az ideje, hogy a kis majom bebizonyítsa, a csodák hegye tényleg megajándékozta őt.
Eferty! - mondta Damunka, a majmok vezére, a hetven éves agg, minden majmok nagyanyja – Eferty kicsim, tudod én már nagyon öreg vagyok, de lassan itt a Mongaku ünnepe, és nekünk még nincsen Mongaku gyökerünk
De Damunka mama – mondta a kicsi, selymes bundájú majomlány – Az bajt hozhat az egész népre. Mongaku gyökér nélkül nincs ünnep.
Tudom kicsi Eferty – válaszolta nyugodt hangon Damunka, és megsimogatta a megszeppent csöppséget – Éppen ezért, van számodra egy küldetésem. Idén te hozod el a csodák hegyéről a gyökeret.
Eferty annyira megijedt még a gondolatától is, hogy szuszogva Damunka dús bundájába kapaszkodott, és el sem akarta engedni. Eszébe jutott a sebes folyású Kristály Folyam, és a mese, amivel a felnőttek ijesztgették őt és barátait, miszerint a folyam menti óriás krokodilok elragadják az engedetlen majmocskákat anyjuktól és felfalják őket. Damunka ezt jól tudta, ezért magához ölelte hőn szeretett dédunokáját és így szólt:
Eferty, ugye tudod, hogy ez csak mese? Hiszen a kedvenc mesédben is történnek rettentő dolgok, mégsem félsz tőle, mert tudod, hogy nem valóság. Most pedig bíznod kell magadban, és elindulni a nagy folyam felé. Ott át kell kelned a vízen, és a csodák hegyének lábánál meg kell keresnek az ezer éves páviánt, aki neked adja a Mongaku gyökeret. Érted, gyermekem?
Értem Damunka – válaszolta Eferty és a messzi távolba meredt, ahol a felhők mögött várt rá a nagy hegy.
Másnap már korán reggel nagy volt a nyüzsgés az erdő mélyén. Mindenki látni akarta Efertyt, mindenki el akart tőle búcsúzni, és többen is voltak, akik banánlevélbe csomagoltak egy-két édes mangkut gyümölcsöt, hogy a messzi vidéken se éhezzen. Aztán mikor felkelt a nap, és az öreg Damunka is lemászott a fáról, hogy elbúcsúzzon dédunokájától, a puha hasú, szürke bundás kislány nekivágott a hosszú útnak. Efertynek már az erdőben haszna vált mászási tudásából, hiszen fáról – fára ugrálva nagyon gyorsan haladt, így még dél sem volt, mikor elérte az erdő végét. Ott aztán felmászott a legmagasabb fának a leghosszabb ágára, belekuporodott egy elhagyatott fészekbe, és jót lakmározott az édes gyümölcsből, amit eddig a hátán cipelt. Teli hassal viszont nem tudott gyorsan mászni, és a földön igen veszélyes lett volna sétálgatni, így a kicsi Eferty úgy döntött, lehajtja a fejét egy kicsit, és kipiheni magát a nagy út másik fele előtt. Így is tett, mélyen aludt és az otthoni barátairól álmodott, mikor hirtelen arra ébredt, hogy egy rikácsoló, ázsiai pöttyös hasú koel kopogtat a fején:
Barátocskám! Tudtad-e, hogy nem illik más házába hívatlanul betörni?
Elnézést kérem madárbácsi – hebegte-habogta Eferty és hátrálni kezdett a fészekből
Lassan a testtel! - kiáltott rá a madár – Még a végén kiesel nekem. Bingo vagyok. Egy ázsiai koel. Mi járatban jársz errefelé? Itt már nem élnek ilyen majmok, mint te!
Efety, látva, hogy a koel nem akarja őt bántani, visszamászott a fészek közepére, és banánhéj batyuját hajtogatva elmesélte Bingónak, hogy miért akar a csodák hegyének lábához érni ilyen sietően. Bingo az elején nem is akart hinni a kicsi majomlánynak, azt hitte, csak a fantáziája játszadozik. De mikor meglátta Eferty elszántságát a parányi kismajom szemében, már jól tudta, hogy bizony ez a küldetés nagyon is komoly.
De hiszen a csodák hegye innen még nagyon messze van. És a nagy Kristály folyam is az útba esik. Nem érsz oda sötétedés előtt.
Eferty akkor az égre nézett, és a nap állását szemlélve számolgatta, vajon mennyi is az idő ilyenkor. És igaza volt a koelnek. A sötétedés már a nyakán volt, esély sem volt rá, hogy elérje a következő erdős részt a Hold érkezéséig. Bingo meglátta Eferty szemében a félelmet, és bár nem nagyon volt ideje, segíteni akart a kicsi majomlánynak.
Ne aggódj kis majom – mondta vigasztalóan – Én segítek neked. Igaz, hogy kicsi vagyok, és a hátamon nem tudlak szállítani, de ha ebből a banánlevélből mellényt csinálunk, akkor meg tudlak ragadni a válladnál, és el tudok veled repülni a folyó menti erdőig, ahol meg tudsz szállni éjszakára.
De Bingo bácsi, nem leszek nehéz? - kérdezte Eferty.
Ugyan, - válaszolta az, és éles karmait mutogatva folytatta– Vittem én már nagyobb teremtést is ezek között.
Így aztán Efertynek nem maradt más választása, megbízott az idegen madárban, és együtt folytatták útjukat. A kisnmajom még soha életében nem repült, így az első pár szárnycsalásnál azt sem tudta mi történik, de mikor kiértek az erdőből a látvány olyan csodálatos volt, hogy Eferty egyszerre el is felejtette minden baját és csak nézte a végtelen ázsiai mezőket és bozótosokat: látott az erdő szélén ólálkodó tigriseket, ahogy kölykeiket tanítgatják, látta a mocsárban játszadozó elefántokat is, és a nagy állatoktól rémülten tovább szálló flamingókat. Aztán lassan kopni kezdett a fű és helyébe óriási fák emelkedtek Eferty alatt. Bingo lassított, majd ereszkedve egy nagy levelű fán landolt.
Itt is volnánk apró barátom – mondta a madár és nagyot szusszant, hogy kifújja magából a hosszú út fáradalmait. - Itt most meghúzhatod magad, pihenhetsz, és pár fával odébb mangót is találsz, hogy csillapítsd az éhséged. Holnap pedig arra indulj, de jól vigyázz, a Kristály Folyam már nincs messze.
Eferty megköszönte Bingo fáradozásait, és mivel nem volt semmije, amivel megköszönhette volna, megölelte a madarat, és mikor a koel felszállt, még hosszú ideig integetett utána. Mikor már a madár eltűnt a horizonton Eferty leveleket tépkedett a parányi kezével és összegyűjtve ágyikót font magának két ág találkozásánál, hogy aztán mély álomba merülve a csodák hegyének rejtélyéről álmodjon.
Folytatás következik...........