Eferty a mongaku gyökér nyomában 2.

Eferty azon az éjjelen nagyon rosszul aludt. Ennek az erdőnek más volt a hangja, mint az otthoninak, ahol a kismajom lány barátjai pihentek, Más madarak énekeltek, akiket Eferty nem ismerhetett és még a sötét is sötétebbnek tűnt. Aztán mikor már minden csillag ragyogott az égen és minden teremtés aludt a maga kis odújában, Eferty is álomba szenderedett. Ám álmában rettenetesen furcsa dolgok történtek. Mikor a kicsi majom elaludt, mélyen, messze-messze az álmában egy krokodillal találkozott. Eferty mindig is gonosz és veszélyes teremtéseknek tartotta az óriási hüllőket, ám most álmában egy igazán nagy, de aranyos krokodil sétált mellé. Az álombeli krokodil segített a kicsi majomnak, és kellemesen elbeszélgettek, majd Eferty hirtelen arra ébredt, hogy a nap már a hasát süti. Bár a kismajmot nagyon meglepte különleges álma, jól tudta, hogy nem töprenghet tovább ezen, hiszen a mongaku ünnepe már nagyon közel járt. Így aztán gyorsan a gyümölcsfák tetejére mászott, csillapította éhségét és friss gyümölcs levével csökkentette szomját, hogy frissen és üdén indulhasson tovább. Eferty nagyon gyorsan haladt az ismeretlen erdőben, hiszen az egész majomtörzsben ő tudott a legjobban mászni, és hosszú farka is segítette őt ebben. A kis szőrmók így szegyszer sem veszítette el az egyensúlyát, és még egy talán egy óra sem telt el, Eferty kiért az erdő szélére, ahol a magas füvek mezeje várta őt. Onnan már nagyon közel volt a Kristály folyam, Eferty ugyanis tisztán hallotta a széles folyó hangos csobogását, és ettől kissé meg is ijedt a pelyhes hasú jószág.

-          Bíznod kell magadban Eferty – jutott eszébe Damunka, a vén majom szava.

-          Bízni – mondta most hangosan Eferty és a fáról leugorva lassan a folyam partja fel indult.

A kicsi majom lassan haladt a folyam felé, hiszen a fű olyan magas volt, hogy az apró termetű majmocska alig látott ki. A fű illata, a folyam hangja és a nádból felszálló hatalmas pillangók csodálatos színei azonban megigézték a kicsi majmot, és már nem is sietett annyira. Hagyta, hogy a folyam csodálatos vidéke megmutassa neki a legcsodálatosabb részeit.

-          Aki ilyen csodálatos helyen él, akinek a Paradicsomban van a lakhelye, talán nem is olyan gonosz – gondolta a majom és azzal lesétált a vízhez, ahol a krokodilok éltek, és amin át kellett jutnia a mongaku gyökérért.

Eferty a hosszú út során nem mindig jutott friss vízhez, így a selymes felszínű folyam hűsítő ígérete, most nagyon csábítóvolt számára. Pár kövön átmászott, meg-megcsúszott a vízparton, majd leugrott a vízpartra és apró mancsaiba vizet gyűjtve kóstolt bele a folyamba. És ez a víz olyan fenséges volt, ahogy azt Damunka mesélte még otthon: édes íze úgy áradt szét Eferty testében, hogy a kismajom észre sem vette, ahogy egy hatalmas fej emelkedett ki a vízből és öblös hangon megszólalt:

-          Hello maki pajti! Hát az anyukád?

Eferty felnézett és meglátta a hatalmas hüllőt, ahogy nagyot ásítva megmutatta összes fogát. A majomlány annyira megijedt, hogy hátraesett a kövek közé és a hosszú farka beszorult egy csúszós szikla alá. Eferty nagyon megrémült, úgy gondolta, hogy számára már nincs menekvés, így könyörögni kezdett a krokodilhoz:

-          Ne egyen meg! Könyörgöm, ne!

Az érdes bőrű krokodil nem mondott semmit, de nem is ette meg a kismajmot, csak cammogva kimászott a vízből és egyetlen mozdulattal kiszabadította Eferty farkincáját. Mivel látta, hogy a majomlány még mindig fél tőle, pár lépést hátrált és úgy beszélt tovább:

-          Kredok vagyok, a Kristály folyam őrzője. És nem szeretem a majomhúst.

Bár Kredok ezt viccnek szánta, mikor meglátta, hogy a majmocska még mindig reszket, a krokodil kérdezősködni kezdett:

-          Messziről jössz, ugye? Merre van az otthonod?

-          A mongkut fák tetején – suttogta

-          És miért kószálsz el ilyen messzire? Talán szökésben vagy? – kérdezte a krokodil.

A kicsi Eferty ezt a kérdést olyan viccesnek találta, hogy elfeledve minden félelmét felkacagott, és abba sem tudta hagyni.

-          Szökni? Dehogy is. Én szeretem a családom – mondta és felbátorodva a mókán, közelebb ment Kredokhoz. A csodák hegyére sietek, hogy az ezer éves páviántól átvegye a mongaku gyökeret, és hazavigyem a majmok ünnepére.

-          - Értem – mondta a krokodil és megvakarta a fejét.

Eferty látta, hogy a hatalmas krokodil nem ismeri a vízen túli életet, így a majmok ünnepéről sem hallhatott még soha.

-          A nevem Eferty, és ha akarod, mesélek neked az ünnepünkről.

Kredok nagyon boldog volt, hogy a majomlány legyőzte a félelmét és vidáman mosolyogva elfogadta az ajánlatot.

-          Benne vagyok, ifjú Eferty. De hogy én is adjak neked valamit, a meséd közben átvihetnélek a túlpartra. Így közelebb lennél a csodák hegyéhez, és amúgy is erős ma az áramlat, egy ilyen kicsi majomnak még baja esne a folyamomban.

Eferty kissé tartott ugyan az újabb furcsa utazástól, de jól tudta, bíznia kell magában és másokban is, hogyha célba akar érni. Így aztán hagyta, hogy Kredok megforduljon és a farkán felmászva a kismajom a krokodil hátára ült, ami hatalmas és izmos volt. A folyó széles volt az, az áramlatok pedig erősen csapdosták a hüllő oldalát, de az hősiesen bírta a tempót és mire Efertys mindent elmondott a hatodik Holdtöltéről, a csodák hegyérről és Damunkáról, mire minden részletet elmesélt a boldogságról, mulatozásról és az ünnepről, a különleges tutaj célba ért, és lerakta Efertyt a túlparton.

-          Köszönöm szépen Kredok bácsi.

-          Nagyon szívesen kicsi Eferty. Öröm volt megismeri téged.

A kismajom nagyon megszerette az óriási krokodilt, és tényleg örült a találkozásnak, így búcsúzásként megölelte friss barátja hatalmas fejét, majd gyors léptekkel a hegy ragyogóan fehér kúpja felé indult. Ez a vidék teljesen más volt, mint amit a kismajom valaha is látott. A fű szinte fehér volt, és rövid, az illata olyan bódító, mint a friss gyümölcs héja. Parányi madárkák szálltak az égen, és óriási agancsos bivalyok legeltek a tavak mentén. Eferty bár nem ismerte a vidéket, lábai határozottan vitték előre, mintha meg lennének babonázva. A kismajom elhaladt két nagyobb tó mellett, átmászott a nagy sziklákon, ahol a mohán ici-pici egérkék éltek, és akkor hirtelen meglátta a hegy legnagyobb szikláját, amin egy ősz bundájú pávián pihent békésen. A fiatal maki lány pillanatok alatt felmászott a sziklákra, és mikor felért a páviánhoz, mélyen meghajolva köszöntötte a meséből ismert ősz urat:

-          Ezer éves pávián – szólította meg Eferty – a mongaku gyökérért jöttem hozzád.

-          Tudom – bólintott a pávián, és hosszú karjával magához intette a parányi Efertyt. – Régről ismerlek gyermekem. A csillagok rólad mesélnek nekem éjjelente. Ki küldött?

-          Damunka küldött hozzád bölcs pávián, hogy az ünnepre odaérjen a gyökér, és a családom békében éjjen tovább.

Az ezer éves pávián még hosszan beszélgetett a fiatal Efertyvel, kérdezgette életéről, az otthoniakról, közben nagyokat szuszogott, mint akit fáraszt még a beszéd is. Végül aztán megölelte az utazó vándort, megsimogatta selymes bundáját, és a szikla tövéből előhozta a gyökeret. Eferty már jól ismerte ennek ízét, illatát, tapintását, mégis most félve fogta meg, tudta, hogy fontos dolgok múlhatnak a gyökér épségén.

-          Most már menj ifjú Eferty, vidd a gyökeret a mongkut fák erdejébe és mondd meg Damunkának, hogy minden a csillagok állásán múlik. Vigyázz magadra ifjú gyermekem, és siess, hogy az ünnepség rendben teljen.

Eferty megköszönte a jókívánságokat, majd magához ölelte a gyökeret és útnak indult. Úton hazafelé a kismajom újra találkozott Kredokkal és a nagy fák erdejében Bingo hangját is hallotta, de csak akkor állt meg ha muszáj volt, mert a hatodik Hold már közel járt. Két nap és két éjszaka kellett az apró makilánynak, hogy elérjen az otthonába, ahol már mindenki nagyon várta, és mikor feltűnt a mongkut fák árnyékában, a madarak vidám dallal köszöntötték, majomtársai pedig meleg öleléssel. Még aznap este megtartották az ünnepséget, mindenki nevetett és táncolt, a társaság igazán vidám estét ült. És akkor, a csillagok fényében Eferty egy banánfa tetején ülve azon töprengett, most vajon mit csinálhat Bingo és Kredok, és hogy vajon most is a szikla szélén ül-e az ezer éves pávián.

Eferty sokat tanult a hosszú út során, és akkor ott, a vidám este csillagos fényében úgy érezte, hogy a kalandos utazás emléke egy életre a szívébe költözött.