Goody, a sztár

Egyszer volt, hol nem volt, talán nem is olyan messze tőled, volt a egy város, ami az állatkertjéről volt híres. Messze földről érkeztek ide látogatók, hiszen mindenki látni akarta az óriási park megannyi csodálatos állatát. Akadtak ott öreg urak, akik botjukra támaszkodva sétálgattak a flamingók és pelikánok között, voltak kisgyerekeke, akik szüleik kezét szorosan fogva nézegették a parányi szurikátákat, de mindig voltak ovis csoportok is, akik lelkesen simogatták a bárányokat, vagy éppen az óriási elefánt hatalmas fülét szemlélték. Ebben az állatkertben sosem volt csend, minden állat folyton-folyvást énekelt, mígnem esténként, a szerető gondozók be nem kísérték őket a lakhelyükre. Az állatkert igazgatója mindig azt mondogatta:

"Míg az állatok boldogok, a látogatók is azok lesznek, és így van ez rendjén."

Az ember azt gondolná, hogyha egy állatkert ilyen vidám, és ilyen sok látogató jár oda nap, mint nap, akkor már nem is lehet jobb az élet. Ám ha így gondoljunk, bizony-bizony pórul járunk. Ugyanis egy kellemes tavaszi reggelen az állatkertben minden a feje tetejére állt. Háromszor hangosabbak voltak az állatok, háromszor több gyerek érkezett az állatkertbe, és háromszor több zoocsemegét vettek a szülők. De vajon hova sietett minden izgatott kisgyerek? Kit akartak annyira látni? Hát elárulom. Minden apró gyermek, minden kíváncsi szülő, és mindenki, aki azon a napon belépett az állatkert óriási fakapuján a kenguruk kifutójához sietett. Ugyanis élt ott a kenguruk földjén egy igen különös jószág, a goodfellowi kúszókenguru, vagy ahogy a tudósok hívják őket: a dendrolagusok. Ez a kicsiny teremtés igazából nem is hasonlított a kengurukra, inkább olyan volt, mint egy mackófülű, hosszú farkú plüssjáték, akinek parányi mancsaiban mindig akadt valami nyammognivaló. Ők - merthogy ketten éltek együtt Zerta és Grando, a hím - még két évvel ezelőtt érkeztek meg az állatkertbe, és mivel kicsik voltak, és napközben leginkább csak szunyókáltak, az emberek gyakran elhaladtak mellettük, és meg sem nézték őket. Ám a mai napon fantasztikus dolog történt, és erre minden látogató felfigyelt: Zerta és Grando ugyanis három hónappal ezelőtt egy jövevénnyel ajándékozta meg az állatkertet, és most, hogy már nem volt olyan hideg, kiengedték a kis Goodyt a kifutóra, hogy megmutathassa magát a nagyvilágnak. Persze még nem mehetett messze, és anyja minden lépését figyelte, de Goodynak nagyon tetszett a külvilág.

Mikor már minden látogató odaért a kifutóhoz, és Goody is összeszedte minden bátorságát, a goodfellowi kúszókenguru baba elindult anyja karjaiból, és kisétált a kövekhez, ahonnan jól láthatta az embereket. Ott ült egy mohás kősziklán, és nézte, ahogy a sok-sok ember felé mutat, és mosolyogva integet neki. A kicsi kúszókengurunak ez persze mind nagyon tetszett, ám a figyelmét mégis valami más vonta el. Valahol, a kifutó szélén meglátott egy kislányt, akinek finom zöldség illata volt, és mikor kicsit közelebb szökdécselt meg is látta, hogy az a látogató hosszú ceruzababokat tart a kezében.

Mama, adhatok neki? - kérdezte a kislány, mikor meglátta, hogy Goody őt nézi.

Igen drágám. – válaszolta – De óvatosan, mert a mamája nagyon félti őt.

A kislány eltöprengett még egy kicsit, aztán végül úgy döntött, hogy inkább Zertának adja a hosszú babot, és a kúszókenguru mama majd odaadja a kicsi Goodynak, hogyha helyesnek látja. Így a szőke hajú kislány odasétált a kerítéshez, ahol Zerta mama állt, és lassan lehajolva becsúsztatta a kerítés alatt a babot. 

Tessék Zerta – mondta a kislány, és barátságosan a kúszókenguru mama felé fordult – Ezt add a kicsinyednek

És a kúszókenguru mintha megértette volna, odaugrált a kerítéshez, megszagolta a babot, és apró mancsával felkapva odaszaladt a kengurupapához, Grandóhoz. Akkor aztán a hosszú farkú Grando is megszagolta a babot, és mikor úgy döntött, hogy ez elég friss az ő kicsinyének, éles hangon visítani kezdett, amivel a kicsi Goodyt, magához hívta. Goody ezt hallva sebesen visszaszaladt az odú bejáratához, és beugrott Zerta erszényébe. Mikor a fáradt kicsi kényelmesen elhelyezkedett, kidugta parányi fejét az erszényből, és átvette anyja mancsaiból a babot.

Nézd anya – szólalt most meg a szőke kislány a kerítésen túl – Goodynak tetszik a babom.

Igen kislányom – válaszolt anyja, és megsimogatta a fejét.

Még hosszú percekig nézték, ahogy a kicsi Goody lelkesen majszolja a finomságot, és mikor már mind megette, és visszabújt az erszénybe, hogy kipihenje a nagy kalandot, az emberek is szétszéledtek, és ki-ki ment a maga útjára. Volt, aki egyenesen a kapuhoz sétált, és hazament, hogy elújságolja a kúszókenguru történetét, de akadtak olyanok is, akik még tettek egy hosszú sétát az óriási állatkertben. Egy azonban biztos volt: aznap Goody volt a sztár.