Nyuszikommandó

Egyszer volt, hol nem volt, és akár hiszed akár nem, nem is olyan messze innen volt egyszer egy hatalmas udvar, aminek a végében isteni zöldséges kert állt. Ebben a kertben termett a legnagyobb levelű saláta, a legropogósabb uborka, a kerekebb krumpli és nem utolsó sorban a legzamatosabb sárgarépa. Egy idős néni ápolta a kertet, tavasszal gondosan rakta el a magokat, és mikor azok kinőttek karóhoz kötötte a palántákat, hogy ne legyenek sárosak. Eső után gondosan szedegette a csigákat a kertben, hiszen nem akarta, hogy azok lakmározzanak a zöldségekből. És mikor hosszú napokig nem esett egy csepp eső sem, az öreg néni fáradt karjaival hordta ki vödrökben a hűsítőt szeretett növényeinek.

Ám a csodálatos répa, karalábé, saláta és káposzta nem maradhatott sokáig titokban, hiszen a nyári fuvallatok átfújták az udvaron az illatokat és egészen a mezőig vitték, ahol aztán a kisnyulak üregében szimatoló orrok fogadták azokat.

• Hm... Mami, mi ez az íncsiklandó illat? - kérdezte az egyik tapsifüles.

• Az öreg néni kertjének zöldségei – mondta a mama nyuszi, aki már éppen lefektetni készült hat csemetéjét.

• Holnap lehet ez az ebéd? - kérdezte egy másik nyulacska, és mintha már a nyájában érezte volna a répa ízét, nagyot nyalt pofácskáján.

• Majd meglátjuk – válaszolta édesanyja, és szalmát kotort a kicsikre, nehogy megfázzanak.

A hat pici nyulacska még mocorgott egy keveset, majd mikor mindannyian elcsendesedtek édesanyjuk átugrált saját üregébe, hogy a papanyuszival nyugovóra térjenek. A fiatal nyulak azonban még nem aludtak. Forgolódtak, nyögdécseltek, egymás fülét húzogatták, mígnem az egyik szürke nyuszi meg nem szólalt:

• Tudjátok elmehetnénk az öreg néni kertjébe. Az emberek úgy is alszanak éjjel.

• Megkóstolhatnánk azt a finom répát és karalábét – folytatta egy másik nyuszika, és már le is rúgta magáról a szalmát, jelezve hogy ő készen áll a kalandra.

• Ha olyan finom, mint amilyen édes az illata....

A pici nyulacskák pillanatok alatt beleélték magukat a kalandba, már senki nem aludt hatuk közül, csak mancsukkal doboltak a bejáratnál, mintha egy jelre várnának. Még utoljára egymásra néztek, biztos mindenki benne van-e a kalandban, és mikor már mindenki az üreg bejáratánál volt, a hat parányi nyuszi kiugrott a biztonságos menedékből és apró tappancsaikkal szélsebesen futottak a mezőn, egyenesen a répákat és salátákat rejtő kert felé. A csillagok már régen fent voltak az égen, a Hold is teljes fényében ragyogott, és bár ilyen későn más kissé nedves volt a fű, és a nyulacskák lába fázott kissé, annyira izgatottak voltak, hogy meg sem álltak egészen az öreg néni udvarának kerítéséig.

Ott aztán megtorpantak, és egymást kezdték kémlelni, ki lesz az a bátor, aki elsőként bújik át a facölöpök alatt. Végül a legnagyobb testvér bizonyult a legbátrabbnak; behúzta hasát, lelapította fülét és erős lábaival átrúgta magát a kerítés alatt. A többiek ezalatt lélegzetvisszafojtva várakoztak, nem tudták mi várt testvérükre odaát.

• Gyertek már! - suttogta végül az ismerős hang – Ez a kert tele van finomságokkal.

Több sem kellett a pici nyúl csemetéknek, egymást taposva furakodtak a lyukhoz, melyet bátyjuk ásott, és erős lábukkal kaparni kezdtek, hogy minél többen férjenek át egyszerre. Pár pillanat múlva már mind a hat füles ott állt az udvar végében, és óvatosan füleltek, leselkedik-e rájuk valami veszély. A kert azonban csöndes volt és nyugodt: az öreg néni már régen elaludt házában, a rigók pedig nem daloltak már ilyen későn. Csak a nyulacskák voltak és a csillagos ég.

• Egyesével kell haladnunk, mint a kiskacsák a tónál – suttogta az egyik nyuszi.

• És csendesen kell mennünk, nehogy valaki felfigyeljen ránk. - mondta alig hallhatóan a legkisebbik nyulacska.

Elhangzott még pár mondat, a nyuszik mindent alaposan megbeszéltek, hangjuk pedig olyan halk volt, hogy senki nem ébredt meg rá. Végül aztán a terveknek megfelelően katonasorba álltak, egyesével, ahogyan megbeszélték, és fürge léptekkel, nagy ugrásokkal bokortól bokorig futottak, ahol aztán nagy-nagy fülüket hegyezve ellenőrizték a terepet.

• Minden rendben. - mondta a legnagyobb testvér – Én már látom a veteményest.

• Indulás! - mondta egy másik

Pár ugrás a ribizlibokorig, egy nagy szökellés az uborkák földjéhez, és máris ott állt mind a hat nyulacska a zöldellő kiskertjébe, ahol hatalmas sárgarépák illatoztak, és a nyulacskáknál nagyobb káposzták és karalábék ékeskedtek.

• Figyelem mindenki! - ágaskodott két lábra az egyik kajla fülű nyuszi – Mindenki tömje meg a hasát!

• De legyetek figyelmesek! - mondta egy másik, de ezt talán már meg sem hallották a többiek, mert a hatalmas zöldségektől elalélva belevetették magukat a ropogós finomságok közé, és csak azt lehetett hallani, ahogy éles foguk között ropog a répa és a káposzta.

Kiásták a legzamatosabb répákat, apró mancsukkal kiásták a legfrissebb zöldségeket, és éles fogukkal megkóstolták a karalábét és a zellert is. A hat apró nyulacska még sosem evett ilyen sokat, és sosem kóstolt egyszerre ennyiféle elemózsiát. Csak faltak és habzsoltak, nem is álltak meg, csak mikor már óriásira dagadt hasukba nem fért más.

• Úgy tele vagyok! - jajgatott az egyik kisnyuszi.

• Meg fog repedni a hasam! - mondta egy másik.

A hat apró nyulacska annyit evett, hogy az öreg néni kertjében szinte nem maradt semmi. Ráadásul az idő is elszaladt, a nyuszik nem is vették észre, hogy a büszke Hold lassan lesétált az égről, és hagyta, hogy a Nap újra az égre engedje sugarait.

• Mindenki a kijárathoz, gyorsan! - kiabált a legidősebb nyuszi, mikor meglátta az eget. - Haza kell érnünk, mielőbb anyánk felébredne.

Erre aztán minden nyulacska megijedt, jól tudták hogy akkor bizony nagy bajba kerülnének. Mindenki futásnak eredt, és meg sem állt a kerítés alatti lyukig, ahol egyesével átpréselték magukat a lyukon.

• Annyit ettem, hogy beszorult a hasam – mondta minden kövér kis nyulacska sorban, de végül kitartó kapálózással sikerült átfúrniuk magukat a kerítés alatt, és ijedtükben attól, amit tettek, hazáig futottak.

Otthon persze már ébren volt édesanyjuk és édesapjuk is, és először ijedten, majd bosszúsan vették szemügyre porontyaikat, hogy meggyőződjenek azok épségéről.

• Hogy tehettetek ilyet?! - kiabált a nyuszik mamája.

• Ez nagyon felelőtlen volt tőletek – mondta a papájuk. - Megláthatott volna az öreg néni, vagy ehettetek volna rosszat is.

• Sőt, egy róka is el tudott volna titeket kapni az éjjel – mondta szinte sírva a nyuszik mamája, aki annyira megijedt, mikor megtudta, merre jártak az ő apró nyulacskái.

És ezt az aggodalmat látva a nyuszik is rádöbbentek, micsoda buta dolgot követtek el, és pityeregve anyukhoz és apjukhoz bújtak. Megígérték, hogy többet nem tesznek ilyet, és még ha lehet sem esznek majd ennyit, mert a sok finom répa és friss saláta bizony elcsapta a hasukat. Így történt aztán, hogy a hat pici nyulacska soha többet nem szökött meg éjjel, hogy portyázásra induljanak, és soha többé nem voltak engedetlenek. Egy szép nyári délutánon, mikor a nyuszik már egyedül ugrálhattak a mezőn, egyszer úgy hallották a rigóktól, hogy azóta az öreg néni dupla kerítéssel vette körül szeretett veteményesét, és egy hűséges négylábút is magához vett, aki minden áldott éjjel a répákat és karalábékat védte.

Itt a vége, fuss el véle!