Ropi és Collie, a két jóbarát

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodaszép farm, ahol megannyi állat élte boldog életét. A farmernak harminc tyúkja, öt kakasa, tíz kacsája, száz báránya és két tehene volt. Mindannyijukat teljes szívéből szerette, hiszen egész életében ezzel foglalkozott, a szíve csücskét mégis két kutyája, Collie a pásztor és Ropi a francia buldog foglalta el. Collie már öreg kutya volt, sok-sok éve terelte már a legelőre a farmer bárányait, így mindenkit ismert az udvarban. Tudta, hogy a tehenek sosem isznak poshadt vizet, hogy a tyúkok kedvence a kukorica és a giliszta, és azt is tudta, hogy a kacsát minden pletykát tudnak, ami a környéken történik. Így történt, hogy egy nap a kacsák legpletykásabbjai, Juli és Joli sietve betotyogtak az istállóba, és Collie fekhelyéhez sietve így hápogtak:

• Collie! Ébredj! - kiabálta Juli.

• Tragédia! - rikácsolt Joli.

Collie persze nem tudta mi lehet a probléma, és nem is nagyon értette a két kacsamama hápogását, ezért nyugalomra intette őket, és megkérte, hogy lassan mondják el, mi történt. Joli kezdte a mesét:

• A minap körbejártuk a farmot, hogy frissítsük az ismereteinket, hogy megtudjuk, mi folyik mostanában az állatok között, és akkor a farakások között megláttuk Ropit.

• Igen, igen. - vágott Joli szavába Juli – Ott pityergett szegényke magányosan. Már épp oda akartunk menni, hogy megkérdezzük mi baja, mikor a farmer ott termett, és az ölébe vette a pici Ropit.

Collie, a pásztorkutya alig hitt a fülének. Ropi még csak pár hónapja volt a farmon, és olyan vidámnak és játékosnak ismerte meg. Bár a kiskutya még kölyöknek számított, Collie úgy szerette őt, mintha a testvére lenne és ha mozgalmas napjaiba belefért, mindig fogócskázott vele. Így aztán mikor meghallotta, hogy Ropi bánatos, rögtön útnak indult, hogy a farmer háza előtt megkeresse őt. Nem tellett sok időbe, Collie megtalálta a bánatos Ropit, és aggódva kérdezgetni kezdte:

• Mi a baj kispajtás? A kacsák azt beszélik lógatod a buksidat.

• Nincs semmi baj Collie bácsi. - válaszolta Ropi, de az öreg eb nem hitt neki, hiszen Ropi szemében könny gyűlt.

• Ugye tudod, hogy nekem elmondhatsz mindent. Talán hiányzik a mamád? Vagy éhes vagy? - faggatta Collie, és közben mellé kucorodott, hogy a pityergő Ropi megnyugodjon.

• Nem, nem. - ingatta fejét a kiskutya – Csak tudod a bárányok... A bárányok azt bégették, hogy én nem is vagyok kutya.

• Hogy micsoda? - csapta fel fülét Collie. - Hogy miket bégetnek ezek össze-vissza? Hát hogy ne lennél kutya! Hiszen a fogaid hegyesebbek egy farkasénál, és úgy ugatsz, mint egy vérbeli házőrző.

De Ropi csak nem nyugodott. Sírva mesélte el az öreg terelőkutyának, hogy mikor a múlt héten, a nagy esőzés előtt sétálni indult, a bárányok azzal csúfolták, hogy túl rövidek a lábai, és biztosan futni sem tud, ezért nem viszi a farmer magával a tereléshez. Ez pedig annyira elszomorította Ropit, hogy hazáig futott, hogy aztán a farakások mögé elbújva sírja ki magát.

• Én is szeretnék vigyázni veled a négylábú jószágokra – mondta most már dühösen Ropi. - Nem igazságos, hogy a bárányok rajtam bégetnek. Nem nevethetnek ki!

• Ebben látod igazad van – mondta Collie, és nagyot nyalt Ropi pofiján, hogy kimutassa szeretetét. - De tudod, a bárányok nagyon makacsak, és keményen kell velük bánni. Néha még nekem sem engedelmeskednek.

• Komolyan? - csodálkozott el Ropi.

• Úgy biza. Neked inkább mást kéne csinálnod. - vigasztalta Collie. - És már tudom is mit. Gyere el holnap a nagy barackfákhoz, és akkor majd megmutatom neked, te is lehetsz jó őrző.

Ropi lassan megnyugodott és a szomorúság helyét izgalom vette át. Vidáman búcsúzott el az öreg terelőkutyától, izgatottan sietett haza és este csak nagyon nehezen tudott elszenderedni. Folyton-folyvást arra gondolt, vajon mit talált ki neki Collie. Reggel aztán még a kakas sem kukorékolt, mikor Ropi izgatottan kibújt a farmer házának kutyaajtóján, és szélsebesen a barackfák felé vette az irányt. Mikor odaért, még senki nem volt ott, ezért Ropi körbeszaglászta a fákat. A kicsi buldognak nagyon jó volt a szaglása, már messziről megérezte, hogy Collie korábban járt ott.

• De vajon miért ment el? Merre mehetett? - gondolkozott Ropi, és a magasba emelte az orrát, hogy megérezze barátja bundájának szagát.

Mikor Ropi rátalált az ismerős illatra rögtön követni kezdte azt, tudni akarta, miben mesterkedik a vén Collie. Az illat pedig a csűrbe vezette Ropit.

• Collie, itt vagy? - vakkantotta Ropi és az emelvényeket kémlelte.

• Itt vagyok te kis kópé! Hát rám akadtál? - nevetett Collie, és elődugta fejét a szénabálák mögül. - Máris megyek. Csak még meg kellett keresnem valamit.

• De mit? - kérdezte a kiskutya, aki már alig bírt várni.

Collie csak nevetett, majd ásni kezdett a szénában és pár perc múlva Ropi felé indult, fogai között egy kis, barna tárggyal.

• Mi ez Collie? - kérdezte a kiskutya, és nagyokat ugrált, hogy felérjen Collie szájához.

  

Az öreg eb nem válaszolt, csak lehajt és a földre tett egy csodálatosan szép, barna lovacskát. Talán még a farmeré lehetett mikor gyerek volt, mert itt-ott már megkopott, de Ropi annyira megörült a játéknak, hogy ezt észre sem vette.

• Egy táltos! Egy paripa! - kiabálta vidáman Ropi, és körbeugrálta Collie.

• Látod kispajtás! - mondta Collie – most már neked is van négylábú jószágod, te is tudsz valakire vigyázni.

• Úgy lesz Collie bácsi, megígérem – mondta Ropi, és óvatosan a fogai közé vette újdonsült barátját. - Köszönöm még egyszer! - kiáltotta Ropi és kiszaladt a csőrből, hogy mindenkinek megmutassa a lovacskát.

Collie akkor már tudta, Ropi soha többé nem fog szomorkodni a farakások mögött, és a farm egyensúlya újra visszaállt, mindenki boldog. Elégedetten ballagott vissza az óljához, és mosolyogva nézte, ahogy a kicsi Ropi egész nap a lovacskával játszik.

Itt a vége, fuss el véle!