Virsli, a hős tacskó

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy talán nem is olyan távoli vidéken egy ház, ahol egy meleg nyári estén különös dolog történt. Szombaton a gazda és a neje bálba mentek a faluházba, ezért a csirkék még sötétedéskor is kint kapirgálhattak, a bárányok pedig még csak akkor sétáltak haza a terelőkutyákkal. Aztán egyszer csak egy sípoló hang zavarta meg a farm csendjét. Mindenki megijedt, a kiscsibék anyuk melengető szárnyai alá siettek, a bárányok hirtelen elhallgattak. Csak Fürge és Selymes, a gazda hőn szeretett belga juhászkutyái siettek a hang irányába. Mindig ők voltak azok, akik a gazda mellett voltak, segítettek a bajban, és ha a gazda és a felesége elmentek otthonról, a bajszos öreg őket bízta meg a ház őrzésével. Így aztán sebesen szaladva siettek a még mindig keservesen sípoló hang felé, és mikor odaértek, a farm számos lakója már ott sürgölődött. Fürge és Selymes egyetlen ugrással átugrotta a libákat és tyúkokat, és a csűr oldalánál egy síró macskát talált.

• Mi a baj Karmancs? - kérdezte Selymes a tarka macskát, aki aggódva nézegette a csűrt.

• A kiscicám! Az egyik kiscicám – hüppögte Karmancs, és Fürgéhez futott.

A karcsú cica felugrott az izmos Fürge hátára és aggódva mesélte el, hogy hat kölyke a csűr alatti résbe másztak, hogy ott játszanak. De vacsorára csak öt kicsi jött haza, akik elmesélték, hogy Helga, a legjátékosabb kiscica mancsa beszorult egy gerenda alá. Karmancs már nagyon sok kiscicát nevelt fel, és minden csemetéje ügyes, gyors macska lett, így most senki nem hibáztatta. Hiszen hat kiscicának egerészni nem kevés idő, és addig nem viheti magukkal a hangos kölyköket. Selymes és Fürge, a tapasztalt terelőkutyák jól tudták, hogy a tömeg most nem segít megnyugodni a macskamamának, ezért Selymes hazakísérte az állatokat. A csirkéket az ólba, a nyulakat a ketreceikbe, a bárányokat pedig a karámba terelte, nehogy bajuk essen, amíg ők a szegény, csapdába szorult Helgán segítenek. Eközben Fürge kaparni kezdett a csűr oldalánál, de a föld olyan száraz volt, és öreg, hogy meg sem moccant az öreg juhász karmaitól. Akkor aztán, mivel már a kicsi Helga nagyon félt a fogságban Fürge megpróbálta bedugni a fejét a résen, hogy megnyugtassa a pelyhes bundájú kiscicát. De most sem járt sikerrel, mert a robusztus belga juhászkutya nagy feje nem fért át a résen. Így aztán nem tudtak mit tenni. Fürge és Selymes már a faluba akart rohanni a gazdáért, mikor egy apró mancsú tacskó jelent meg a két nagy kutya mögött.

• Szerbusztok barátaim – köszönt Virsli, a tacskó, és megszaglászta régen látott ismerősei bundáját.

Virsli még évekkel ezelőtt került a farmra, a gazda felesége hozta őt haza egy kutyavásárból, de akkor Fürge és Selymes már ott voltak a farmon, és nem nézték jó szívvel az új jövevényt. A két belga juhász csúfolták a fiatal tacskót, az alakja miatt virslinek hívták, és gyakran meg is kergették, így a hosszúkás testű kiskutya a galambok házába költözött és naphosszat őrizte az öreg szárnyasokat. De most ott volt, és készen állt, hogy segítsen a kicsi Helgán.

• Ugyan! - kezdte Fürge – Ha én nem tudom kiásni, akkor te sem fogod tudni.

• Igen! - folytatta Selymes – Hiszen mi sokkal erősebbek vagyunk nálad.

Virslinek nagyon fájt, hogy a belga juhászok ilyen kegyetlenül bánnak vele, csak mert rövidek a lábai, de úgy döntött, most nem menekül a galambok házába, hanem inkább bebizonyítja, hogy a kis kutya is lehet jó kutya. Így aztán nagyon mordult a gonoszkodó Fürgére és Selymesre, és egyetlen mozdulattal a rés alá csúszott. A nagy, erős kutyák kintről ugatni kezdtek, hogy ez veszélyes, és mit gondol Virsli, hogy Fürge be fogja árulni a gazdánál, és hogyha kijön akkor megharapja fülét, de a bátor tacskó nem engedett a hangos terelőknek. Mélyebbre kúszott, ahol Helga már fáradtan pihegett és megvigasztalta a szomorúan pityergő kiscicát:

• Nem lesz semmi baj, rendben? - mondta Virsli. - Kiszabadítalak.

Virsli még vigasztalás-képpen megsimogatta a kiscica félelemtől vacogó hátát, és már készen is állt, hogy segítsen a csapdába szorult Helgának. A tacskó nagy levegőt vett, éles karmaival kikaparta a mélyedést, ahol a kiscica feküdt, és ő is bebújt a gerenda alá.

• Minden rendben lesz Helga – nyugtatta Virsli a kiscicát – Csak egy dolgod van. Hogyha megemelem a gerendát, fuss, ahogy csak bírsz. Fürge, Selymes és az anyukád már odakint várnak.

Helga egy bólintással jelezte, hogy megértette Virsli tervét, és a kijárat felé fordulva várta a menekülés pillanatát. A tacskó pedig nem is vesztegette az időt, összeszedte minden erejét, és izmos hátával megemelte a gerendát egy pillanatra. Ez a kis idő azonban elég volt a kiscicának, és egy pillanat múlva már csak Karmancs vidám szavait lehetett hallani, ahogy megnyugodva nyalogatja kölyke koszos bundáját. Akkor Virsli a földre feküdt, és vékony testével átbújt a gerenda alatt, hogy a csűr alól kiásva ő is megnézze a frissen szabadult Helgát. Mikor kiért, a kiscica és mamája Virsli oldalához bújtak, és miután egy-egy puszival megköszöntén a hőstettet, gyorsan a padlásra siettek, ahol a többi kicsi kölyök már várta Helgát. Virsli már indulni akart vissza a galambokhoz, mikor Fürge mély hangon utána szólt:

• Nem akarsz ma velünk aludni a gazda udvarában?

• Azt hittem ott csak az igazi kutyák alhatnak – nézett vissza Virsli.

Akkor Selymes és Fürge odamentek az apró lábú tacskóhoz, és bocsánatkérően Virslire néztek.

• Sajnáljuk, hogy olyan sokat csúfoltunk. - mondta Selymes

• Nem tudtuk, hogy ilyen erős vagy

A két belga juhászkutya még hosszasan szónokolt volna a tacskók tulajdonságairól, de Virsli már értette, hogy a két nagy kutya igazán sajnálja a csúnya szavakat. Ezért kedvesen a kutyákra mosolyodott, és vidáman indultak hárman a gazda kertjébe.

Attól a naptól fogva a három kutya együtt járt mindenhova, és mindig segítették egymást a bajban.

Itt a vége, fuss el véle!