Kicsi Lili, a felföldi marha kalandja

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy farm messze – messze Skócia földjein. A farmon rengeteg állat élt együtt. Voltak ott kacsák, akik a tó hideg vizében fürödtek, a legelőn bárányok pihengettek és libák gágogtak Míg nem messze a legelőtől, a pajtában lovak és tehenek ebédeltek. Minden lovacska és tehén boldogan falatozott, vígan beszélgettek a vájúk mellett, csak egyetlen kicsi boci nem mosolygott.

• Mi a baj, kicsi Lili? - kérdezte egy daliás ló a kócos tehénkét

• A szürkemarhák megint kicsúfoltak, mert kócos vagyok és a bundám sem illatos már – panaszolta a kicsi, skót felföldi marha, akit tetőtől talpig vörös bunda borított.

A daliás ló persze nagyon megsajnálta a kócos jószágot, ezért úgy döntött, segít neki megoldani a gondot.

• Figyelj most rám, kicsi Lili – kezdte a daliás ló – Elmondom neked, hogyan lehet friss és illatos a bundád, de az út hosszú és veszélyes.

• Tényleg segítenél? - kérdezte Lili, és nagy fürtjei között kilesett a hatalmas, fekete szőrű, csillogó patájú lóra.

• Hát persze Lili – mondta az, és nagyot koppantott erős lábával.

Akkor aztán Lili és a ló kimentek a pajtából, és a daliás teremtés elmondta Lilinek, hogyan juthat a szépítő célba.

• Át kell menned a gazda kapuján, keresztül a legelőn egészen a nagy folyó partjáig. Ott aztán meg kell keresnek a kis hidat, amit egy öreg béka őriz. Mondd neki, hogy Lucifer küldött, a daliás ló, és hogy át kell kelned a hídon, hogy elérhess a szépítő mezőre. A folyón túl pedig egy nagy, bokros rét fog majd várni, ami tele lesz méhkasokkal és szúrós ágú bokrokkal. Azon a réten ha átkelsz, és megvárod a csillagokat, akkor eljön majd a szépítő varázs, és te, kicsi Lili, újra csodálatos tehénke lehetsz. - monda Lucifer, a daliás ló.

• Köszönöm szépen kedves Lucifer – mondta Lili, és egy búcsúpuszi után útnak is indult.

Hosszú volt az út a gazda mezején át, kicsi Lili azt hitte, talán el sem jut a kapuig. Már nagyon fájt a patája, mikor megpillantotta a rozoga fából összetákolt kerítést, és a nyikorgó kaput. Lili odaszaladt, és hatalmas tülkeivel nekifeszült a kapunak. Nem kellett sok idő, az erős Lili egyetlen egy mozdulata is elég volt, hogy a kapu megfeszüljön, és recsegve-ropogva kinyíljon a kicsi tehénkének. Lili akkor már hallotta a nagy folyó zúgását a távolból, és a friss víz illatát is érezte, amitől annyira felbátorodott, hogy meg sem állt a folyó partjáig. Akkor aztán megállt, nagyot kortyolt a kristály tiszta vízből, és fáradt patáit is megmártotta.

• Üdvözöllek kócos utazó – mondta valaki Lili háta mögött.

Az ijedt kis felföldi marha megpördült, és akkor maga előtt látta a folyami békát, aki olyan öreg volt, hogy a szakálla már majdnem a folyóig elért.

• Csókolom Béka bácsi – mondta Lili, és kedvesen az öreg békára mosolygott – Azért járok a nagy folyó partján, hogy megkeressem a hidat, ami a szépítő mezőhöz vezet engem.

• Miért akarsz te arra a mezőre menni, kicsi lány? - kérdezte a béka és brekegve körülugrálta a felföldi marhát. - Talán a kócos bundádat akarod megszépíteni?

• Úgy, ahogy mondja, Béka bácsi. - kezdte magyarázni kicsi Lili – A farmon minden tehén engem csúfol, mert az én bundám hosszú, és gubancos. Ezért kérlek most Béka bácsi, hogy engedj át a hídon engem.

Ám az öreg béka meg sem moccant. Morcos pillantást vetett a kócos patásra, és mély hangon így kuruttyolt:

• És ki küldött téged, kicsi Lili? Mert ha Ozy, a nagy uhu, akkor bizony nem tudok segíteni.

• Nem, nem – nevetgélt Lili – Lucifer küldött a farm legdélcegebb paripája. Azt mondta, hogy a szépítő mező csillagos fényében az én bundám is széppé válhat.

• Az már rögtön más – mondta gyorsan Béka bácsi, és nagyon kuruttyolva a hídhoz vezette Lilit. - Itt a híd te kócos tehén, de jól vigyázz, a bokros mező telis-tele van veszélyekkel.

Lili megköszönte a segítséget az öreg békának, aztán nagy levegőt vett és óvatosan átkelt a hídon, aminek túloldaláról már látni lehetett a szúrós bokrok ágait. De kicsi Lili nem ijedt meg, jól tudta, hogy a szépségért bizony meg kell szenvedni, ezért útnak indult a bokros mezőn keresztül. Az út hosszú volt, és a szúrós bokrok ágai beleakadtak Lili hosszú bundájába, de a bátor tehénke nem állt meg, hiába húzták bundáját a tövisek. Aztán hirtelen furcsa zajt hallott, ezért hegyezni kezdte hatalmas füleit.

• Ezek csak a méhek lehetnek – gondolta – De nem kell tőle félni, hiszen a gazda is mindig azt mondja, hogy amíg nem bántjuk őket, ők sem fognak megszúrni minket.

Így aztán kicsi Lili remegő lábakkal ugyan, de nekivágott a méhekkel teli útnak is. Sok száz méhecske körözött körülötte, amíg a mezőn haladt. Voltak, akik megpihentek a hátán, és voltak, akik fullánkjukat mutogatták a kicsi tehénnek, de a legtöbb méhecske Lili bundáját nézte. És bár Lili ezt nem érezhette, a tövisek által megtépázott bundájára mézet öntöttek. Így mire az est eljött, és Lili kiért a bokros rét szélére már sima volt a bundája a tövisek fésülésétől, és fényesen csillogott a méhecskék mézének köszönhetően. Lili a szépítő mezőhöz érve egy tavacskát pillantott meg, és mivel már nagyon szomjas volt, odasétált, hogy csillapítsa szomját. Ám mikor odaért a tó partjához még a lélegzete is elakadt. A Hold fényében kicsi Lili megpillantotta a tóban a tükörképét, és a bundája szebben csillogott, mint bármelyik tehénnek a gazda farmjáról. Örömében kicsi Lili táncra perdült a tóparton, és ahogy táncolt, a mező óriási lóheréiből felszálló illat körüllengte a felföldi marha bundáját.

Így lett végül kicsi Lili, a kócos, büdös felföldi marha a legszebb, legápoltabb és legillatosabb boci a gazda farmján.

Itt a vége fuss el véle!