Pamacs és Mandula

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer, egy nagyváros legbelsejében egy pici, puha bundájú nyulacska, Pamacs. Ez a kisnyúl egy nagy ház legfelső emeletén élt egy kisgyermek egyetlen barátjaként, aki még évekkel ezelőtt a nyuszi bolyhos farkincájáról nevezte el kedvencét, és így a tapsiból Pamacs lett. A kisgyerek nagyon szerette a nyulát, ezért minden nap friss vizet adott neki, a legfinomabb répákkal etette, és a házban is elvitte sétálni, hogy megszimatolhassa a folyosó színpompás virágait, és hogy megmozgathassa elgémberedett lábait.

Aztán egy szép nyári napon, mikor Pamacs és a gazdája éppen a hatodik emelet virágainál járt, olyan történt, mint azelőtt még soha. A szőnyegen ugrándozva Pamacs hirtelen beleszaladt valamibe, aminek ismerős illata volt, de még sem tudta mi az, csak azt érezte, hogy az az ismeretlen dolog bizony nagyobb nála és erősebb is, így Pamacs elvesztette az egyensúlyát, és elesett. Szerencsére nem történt baleset, senki sem sérült meg, így egy kis fejrázást követően Pamacs, a nyuszilány megvizsgálhatta az ismerős szagú idegent. És lássanak csodát, fele szemben egy nagy, erős, barna foltos nyúl csücsült, akinek olyan hosszú volt a bajusza, mint Pamacs egész füle.

• Nem esett bajod, ugye? - kérdezte a nyúl, és szimatolgatva megvizsgálta a kicsi Pamacsot.

• Nem – válaszolta az – Csak megijedtem.

• Hát most már nem kell félnek. Nem bántalak – mosolyodott el a barna foltos nyuszi, és Pamacsot körbeugrálva bemutatkozott. - Mandula vagyok, a harmadik emelet házinyula.

• Örülök hogy megismertelek Mandula – válaszolta illedelmesen Pamacs, és ő is bemutatkozott, majd a barátság jeleképpen ő is megszimatolta újdonsült barátját.

Még sokáig beszélgettek volna, de mivel mindkettejük gazdája sietősre vette a tempót, nem maradt más választás, minthogy egy röpke ígéret után elválni.

• Holnap is erre jövök, hogy láthassalak – Mondta Mandula, és vidáman továbbszökdéselt, miközben vissza-visszanézett a csinos Pamacsra.

Pamacs persze nagyon örült, hogy kisgazdája mellett egy igazi nyúllal is találkozhatott, de legjobban az tetszett neki, hogy Mandula olyan gavallér volt vele, és le sem tagadhatta, hogy bizony megtetszett neki a foltos nyúlfiú bajuszkája is. Jobbá tette, és vidámabbá a napját ez a találkozás, és most már tele várakozással és izgalommal sietett haza, hogy felkészüljön a holnapi nagy találkozásra. Odahaza, miután megitta a friss vizet, és elrágcsált egy kicsi répát némi karalábélevéllel pihenni tért, de még álmában is a másnapi találkán járt az esze. Így aztán másnap reggel már korán felkelt, apró mancsaival megfésülte óriási füleit, majd illatos szalmába feküdt, hogy a bundája is olyan illatú legyen, mint a mező kaszálás után.

Délután aztán, a hatodik emeletre érve Pamacs szíve hevesen kezdett verni, és fülét is hegyezte, hogy meghallja Mandula nagy mancsainak koppanását. Nem is kellett sokat várni, mihelyt a hosszú folyosó szép virágaihoz ért a kis nyulacskaleányzó, máris meghallotta azt a bizonyos koppanást, és pisze orrát megmozgatva az ismerős illatot is megérezte. Aztán egy pillanat múlva Mandula már ott állt előtte teljes valójában, és egy apró masnit tartott a szájában.

• Ezt neked hoztam Pamacs – mondta, és miután a nyuszilány lehajotta a fejét, fel is biggyesztette két csodaszép vajszínű füle közé – Így ni! Mutast magad!

Pamacs felhajtotta a fejét, vidáman mosolytott, és boldogan ugrálva megmutatta Mandulának, és a gazdiknak is az új szerzeményt. Nagyon örült az ajándéknak, és annak is, hogy azon a napon a gazdák nem siettek sehova, és ők kettesben minden emelet minden virágát megszimatolhatták együtt, sőt a negyedik emeleti azáliákba még bele is haraptak, hogy megkostólják milyen az íze. Vidáman szökdécseltek, játszottak és kergetőztek, és így ment ez egész délután, aztán másnap és harmadnap is.

Sok – sok nap telt el így, sok délutánt töltött együtt Pamacs és Mandula, és mivel nagyon megkedvelték egymást a következő nyáron már együtt jártak mindenhova, és követte őket hat csemetéjük is: Timi, Tomi, Panna, Petra, Bobi, és a legkisebb tapsifüles, Masni. Boldog család voltak ők a nagyváros legbelsejében, akik vidáman éltek, és minden délután együtt indultak a virágszimatoló sétakörútra.

Vége!