Sirály zene

Sok mindent lehet csinálni a vonaton, de hogy unatkozni nem, az aztán tényleg biztos. Egyszer, egy hűvösebb októberi napon kifogtam egy üres kocsit. Becibáltam a még mindig nehéz bőröndömet, leültem, megvártam amíg a jegykezelő elkéri és szignálja a jegyemet, majd olvasni kezdtem. Valahogy nem nagyon ment aznap. Untam. Elraktam, ettem, ittam, telefonáltam, aztán mikor már mindent megvolt nézelődni kezdtem. Nem volt túl szép látvány. Az aranyló gabonamezők már eltűntek, a fákon már látszott a kor, ami minden év őszén rondítja el arcukat. Untam azt is. Becsuktam a szemem, gondoltam egy kis pihenés sosem árt, úgyis a végállomásig megyek. Kényelmesen elhelyezkedtem, talán még a csizmától is megszabadultam, erre már nem emlékszem, majd behunytam a szemem és akkor elkezdődött a hangverseny.
Riadtan nyitottam ki a szemem, kapkodtam a fejem, honnan jöttek ezek a hangok. Már el is aludtam? Rosszat álmodtam? Nem, az nem lehet. Még csak most csuktam le a szemem. Fáradtan dörzsöltem meg a szemem, majd hátradőltem és figyeltem. Nem nagyon tudtam mi lehet ez a hang, jobban mondva hangok, amikor olyan hangosan bődültek fel az előbb. Aztán eszembe jutott anyám, ahogy esténként ránk parancsol, azonnal halkítsuk le azt a fránya tévét, ilyen későn, mikor már mindenki alszik, a hang is jobban száll. Így hát arra jutottam, biztos valami apró neszt erősített fel az a kis csiga a fülemben. Szépen fokozatosan elnémítottam mindig fecsegő benső hangomat – Miss Unique általában kimondja, amit gondol, és általában mindig gondol. - és figyelni kezdtem a zörejeket. Nem kellett sok idő, hogy újra meghalljam a már ismerősen csengő, távolról érkező zajokat. Mint egy jól megkomponált kamarazene, úgy épült föl. Először csak egy ártatlan kisgyerek hangját hallottam meg, ahogy egy jól ismert ovis dallamot dúdolt kicsit felpörgetett, szabad verzióban. Különleges volt, szinte kellemes, de ebben a dalban volt még valami. Valami más is. Megint elcsendesítettem a lelkemet, és csak a dallamra koncentráltam. Mint egy ének órán, ahol egy Beethoven dallamom hangszereit kell felsorolni. A második hangszer a mosdó víztartályának hangja volt. Nem is hang, inkább ritmus. Aki utazott már valaha vonaton, jól tudja, hogy nem éppen lágy az út. Mondhatni nem csúszunk, mint kés a vajon. És mikor ide oda zötykölődünk, fizikai tény, hogy a víz is mozog a tartályban, ezzel meg adva az ütemet. Egészen érdekes volt. Behunytam a szemem, és hagytam hogy Miss Unique vezessen. Talán fél perc sem telt bele, és én egy tenger partján találtam magam, ahol a messzi parkból egy szőke kislány dallama szűrődött ki.
Hihetetlen mire képes az emberi fantázia. Egy koszos vonaton utazva holt fáradtan várom, hogy végre célba érjek, erre a koszos vonat még koszosabb mosdójának víztartálya és egy soha el nem fáradó kislány dallama elrepít egy helyre, ahol mindig jó lenne elmélkedni. Néha a felnőttek elfelejtenek elfeledkezni. Nem figyelnek a belső hangra, nem nyitnak ajtót a fantáziának, aki úgy kapar agyunk kapuján, mint a kutya reggelente. Ki akar törni. Én hagytam. Ajtót nyitottam, és engedtem, had szaladjon. És megköszönte, elvitt egy csodálatos helyre. Nem volt szé az idő, kissé borús volt, mégis a felcsapó hullámok megnyugtattak. A vonaton ülő testem még hallott néhány „hangszert”, csapódó ajtókat, néha- néha az állomások bemondójának hangját, de ez nem kellett oda, ahol a lélek lakik. Kizártam magamból. A testem zötykölődött a vonaton, talán néha még a fejét is odaütötte az ablaküvegnek, amit már párásra fújt, de nem zavartatta magát. Üres volt, a lélek elutazott, kivett pár perc szabadságot, és most éppen a sirályok szárnyát bámulta, ahogy nagyokat csapva felrepítik a madarakat a magasba, hogy aztán határozott mozdulattal csapjon le egy finom halra. Szabadság volt, de tényleg csak pár perc. A vonat fékzett, hangosan füttyentett egyet, én pedig tudtam hogy menni kell. Bárcsak ne kéne! Bárcsak maradhatnék még ezen a csodálatos félszigeten! Magamra rántottam a kabátom, felkaptam a táskám, és lefelé evickélve a fellépőn még visszanéztem a tartályra. Most is ott lubickolt a víz. A víz, amely felett hangosan veszekedtek az éhes sirályok.